Takarítóverseny keretében tette próbára Katz Dávid a Sencor legújabb akkumulátoros rúdporszívóját (SVC 9879BK). A készülék egyik specialitása, hogy erős, hosszú élettartamú akkumulátorral és motorral rendelkezik. Gyártói azt ígérik, hogy egyetlen töltéssel akár 70 percen keresztül is képes működni, miközben a legtöbb hasonló modell 40–60 perc után lemerül. Hogy tesztelje a készülék üzemidejét a 24.hu riportere felhívást tett közzé közösségi oldalán, melyben jelezte, aki felkeresi másnap egy meghatározott 70 perces időintervallumon belül, annak kiporszívózza az autóját, vagy bármit, amit magával hoz. Jelentkezők bőven akadtak. Egymás után érkeztek a kocsik és a porszívónak az alap szennyeződéseken felül hol kutyaszőrrel, hol morzsákkal, sőt, egy ízben még pókhálókkal is meg kellett küzdenie. Hogy állta-e a sarat, a videóból kiderül.
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 13:50 Tóth Amarissa nagy fordulat után verte az ukrán teniszezőt, aki nem fogott kezet Bondár Annával
- 13:42 Hámori Gabriella több mint húsz év után kilép az Örkény Színház társulatából
- 13:29 Az orosz gázellátás kiküszöbölését is vállalta Szijjártó Péter Washingtonban
- 13:25 Rétvári Bence látlete a Nyírő-botrányról, nyugtató a pszichiátereknek
- 13:14 Szőlő utcai javítóintézet: rács mögött tölti a húsvétot Juhász Péter Pál az élettársával
- 13:06 Drágább lehet a tankolás pénteken
- 13:05 Szalay-Bobrovniczky: A honvédség fokozatosan kitelepül az energetikai infrastruktúrához, miután felderítette azt
- 12:35 Letartóztatták a fiatalt, aki kis híján megölt egy 28 éves férfit Sopronban
- 12:23 Az Európai Bíróság szerint Magyarország uniós jogot sértett a Klubrádió frekvenciájának elvételével
- 12:04 Kivégezhetik a Floridában őrizetbe vett magyar sorozatgyilkost
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 12:04 Kivégezhetik a Floridában őrizetbe vett magyar sorozatgyilkost
- 09:18 Súlyosabb büntetést kér az ügyészség Herczeg Zoltánra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
