Észak-Amerikában hatalmas népszerűségnek örvend a Twitter, a mikroblog segítségével 140 karakterben kürtölhetjük világgá, mi az ábra. A celebek mellett a sportolók is az élen járnak csiripelésben, kedvenc játékosaink mindennapjait egyszerűen követhetjük végig a világhálón.
Január 29-én Hawaiin rendezik meg az NFL gálaestéjét, a Pro Bowl-t, melyen a két főcsoport legjobb játékosai csapnak össze – leszámítva azokat, akik az egy héttel később rendezendő nagydöntőben lépnek pályára. A liga idén engedélyezi a focistáknak, hogy akár a pálya széléről is twitterezhessenek, vagyis akár perceken belül megtudhatjuk a legbennfentesebb információkat, vagy ki hogyan élt meg egy-egy szituációt a gyepen.
Azt ugyanakkor tiltani fogják, hogy a játékosok az okostelefonjukról irkáljanak, épp emiatt minden kispadnál lesz egy számítógép, egyszerre pedig csak egy ember pötyöghet majd rajta. A Pro Bowlról érkező infókat a #ProBowl jelzésről ismerhetjük majd fel.
Csak ezen az egy meccsen lehet majd csiripelni engedéllyel, a liga az alapszakaszban, a rájátszásban és a Super Bowl alatt is visszaállítja majd az eredeti szabályt. Eszerint a mérkőzéseket megelőző 90 percben, illetve a találkozókat követő sajtótájékoztató végéig nem lehet használni a közösségi portált.