Belföld

“Pofa be!”

Az Országgyűlés egy évvel ezelőtt fogadta el azt a médiatörvényt, melynek néhány passzusát a minap semmisítette meg az Alkotmánybíróság. Értékelések az elmúlt háromszázhatvanöt napból. Dumagyűjtemény.

A legrosszabb jogszabály, amely Magyarországon készült a rendszerváltás óta.

Baló György műsorvezető (Magyar Hírlap, 2010. november 24.)

 

Az 1996-os médiatörvény célja a kereskedelmi média útjának megnyitása volt, a mostanié a közszolgálat rehabilitálása.

Csontos János újságíró (Magyar Nemzet, 2010. november 27.)

 

Az Orbán-kormány bemutatta az új médiatörvény tervezetét, ami legegyszerűbben úgy foglalható össze, hogy pofa be.

Bartus László újságíró (Amerikai Népszava, 2010. december 12.)

 

A gondolat kijárási tilalmát vezetik be.

Nagy N. Péter újságíró (Népszabadság, 2010. december 21.)


Fotó: MTI / Kollányi Péter

Könnyen lehet, hogy a médiatörvény változtatásra szorul majd.

Lázár János Fidesz-politikus (Népszava, 2010. december 23.)

 

Ha a médiatörvény korlátozza a sajtószabadságot, ennek valamilyen nyomós közérdek az oka.

Koltay András médiajogász, a Médiatanács tagja (Magyar Rádió, 2010. december 27.)

 

Most egyetlen törvénnyel foglaljuk keretbe a médiarendszer működésének feltételeit.

Lázár János Fidesz-politikus (Magyar Hírlap, 2010. december 27.)

 

Úgy látom, a mostani törvény elkapkodott, átgondolatlan, a sajtószabadság jelentős korlátozására alkalmas.

Győrffy Miklós műsorvezető (Fejér Megyei Hírlap, 2010. december 29.)

 

Elismerem, a szöveg hosszú, részletes.

Martonyi János külügyminiszter (Magyar Rádió, 2010. december 30.)

 

A sokat emlegetett médiatörvény sok sebből vérzik.

Pataky István újságíró (Magyar Nemzet, 2010. december 30.)

 

Számomra kicsit elnagyoltnak tűnt a médiatörvény.

Navracsics Tibor Fidesz-politikus (Magyar Hírlap, 2011. január 3.)

 

A nyilvánosság megregulázásáról szóló paragrafusgyűjtemény.

Németh Péter újságíró (Népszava, 2011. január 3.)

 

Ízig-vérig európai jogszabályról van szó.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő (Magyar Távirati Iroda, 2011. január 5.)

 

Macerát és időt nem kímélve szűk szakmai csapat a világtól elzárva rendezte törvény alá a sajtót, s az elkészült műnek médiában alig jártas képviselőkkel adatott arcot.

Borókai Gábor újságíró (Heti Válasz, 2011. január 6.)


Fotó: MTI / Kovács Tamás

A végeredmény az, hogy az állam kontroll alatt tartja a sajtót, holott normális országban épp fordítva van.

Karácsony Gergely LMP-politikus (Népszabadság, 2011. január 7.)

 

Az új törvény legnagyobb bűne, hogy az egész tömegtájékoztatásra rászabadítja a médiahatóságot.

Polyák Gábor médiajogász (Hírszerző.hu, 2011. január 7.)

 

A magyar polgároknak – nézőknek, olvasóknak – tartozunk annyival, hogy a tájékoztatásukat veszélyeztető elemeket eltávolítjuk a médiatörvényből.

Ablonczy Bálint újságíró (Heti Válasz Online, 2011. január 8.)

 

A törvényre a jogok őrzése a jellemző, azáltal, hogy védi az emberi méltóságot, védi a fiatalok jogait és érdekeit, valamint visszahelyezi jogaiba a valódi közszolgálatiságot.

Schmitt Pál köztársasági elnök (Magyar Nemzet, 2011. január 8.)

 

A törvény egészében fenyegetettségi állapotot hoz létre.

Gombár Csaba szociológus (Népszabadság, 2011. január 10.)

 

A médiatörvény megfélemlítő szabály, amelynek célja az öncenzúra.

Haraszti Miklós médiapolitikus (ATV, 2011. január 11.)

 

Stikában összeeszkábált médiatörvény.

Rab László újságíró (Népszabadság, 2011. január 11.)

 

A többség felhatalmazása sem legitimálja az olyan törvényt, mely korlátozza a kisebbséget népszerűtlen véleményének kifejtésében, a kormány kritikájában.

Kis János filozófus (Népszabadság, 2011. január 24.)


Fotó: MTI / Mohai Balázs

A médiatörvénnyel nem veszélyeztetni, hanem erősíteni akartuk a véleményszabadságot.

Navracsics Tibor Fidesz-politikus (Népszava, 2011. január 27.)

 

Aki elolvasta a médiatörvényt, az azt láthatja, hogy legnagyobb részben a rendteremtés irányába hat.

Schmitt Pál köztársasági elnök (Észak-Magyarország, 2011. január 29.)

 

A médiatörvény célja nem a közerkölcs vagy a kiskorúak védelme (ugyan már!), hanem hogy a lehető legnagyobb mértékben uralhassák a médiát.

Debreczeni József közíró (Népszabadság, 2011. február 5.)

 

A médiatörvény ügyében a Fidesz-kormány megnyerte a csatát külföldön, meglehetős járulékos károkat szenvedve.

Lovas István újságíró (Magyar Nemzet Online, 2011. február 18.)

 

A jogszabály legfeljebb átrendezi a sajtópiacot, de nem tudja a sajtószabadságot eltörölni, viszont visszaveti az ezzel kapcsolatos fejlődést.

Fleck Zoltán jogszociológus (Népszava, 2011. február 26.)

 

Maga a törvény nem sikerült minden ízében tökéletesre.

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész (Magyar Hírlap, 2011. február 26.)

 

Az egész törvénnyel az a legnagyobb bajom, hogy ettől kezdve nem a médiumok ellenőrzik a kormányt, hanem fordítva.

Heller Ágnes filozófus (Vasárnapi Hírek, 2011. március 6.)

 

Egy lenge öltözékű, gyönyörű nőt nem vizslatott annyi kíváncsi szem, mint szegény kis médiatörvényünket.

Körmendy Zsuzsanna újságírónő (Magyar Nemzet, 2011. március 14.)

 

Országunknak olyan médiatörvényre van szüksége, ami kizárja a mindenkori kormánytöbbség meghatározó befolyását.

Molnár Péter médiajogász (Népszabadság, 2011. március 16.)

 

A médiatörvény médiaellenes szemléletet tükröz.

Bajomi-Lázár Péter médiakutató (168 Óra, 2011. március 17.)

 

Jelen pillanatban a kormánynak nincs oka arra, hogy változtasson a médiatörvényen.

Kovács Zoltán kommunikációs ügyekért felelős államtitkár (Népszabadság, 2011. április 6.)

 

A médiatörvény érzékeny terület, melynek kommunikációjára jobban is felkészülhettünk volna.

Navracsics Tibor Fidesz-politikus (Magyar Rádió, 2011. május 25.)

 

A médiatörvényt nem így fogalmaztam volna meg.

Szőcs Géza kulturális államtitkár (Magyar Narancs, 2011. október 13.)

 

Utólag meg lehet nézni, hogy kell-e valamit módosítani a médiatörvényen.

L. Simon László Fidesz-politikus (Magyar Narancs, 2011. november 24.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik