Kele János azt a jogos kérdést tette fel: „Mit érdemel az a futballkultúra, amelynek valósághoz való viszonyát tíz centi méri meg, fordítja ki sarkaiból, teszi a korábbi abszolút és szöges ellentétévé?”
Tűpontos megfogalmazás. Merthogy az Írországgal szemben az utolsó pillanatokban elvesztett vb-selejtezőn látszólag tényleg tíz centin múlt, hogy népünnepélyt idéző hangorkán helyett döbbent, néma csendben vonult ki a tömeg a Puskás Arénából. Elszabadultak az indulatok, holott nem is a vb-ről, csak a pótselejtezőkről csúsztunk le…
Még az olyan kormánypárti publicisták is, mint például Bencsik András, hirtelen megvilágosodtak. A Magyar Demokrata főszerkesztője „szégyenről” írt, és egyenesen úgy fogalmazott: „Ebben a meccsben minden benne volt, ami probléma. Kivéve Varga Barnabást és Szoboszlait. Nagyjából minden és mindenki más igen, és ezzel szembe kell nézni. Az ír csapat elszaladt mellettünk”. Meg hogy:
Abba kéne hagyni a púdert.
Török Gábor, az MLSZ elnökségi tagja pedig úgy elemezte a helyzetet a meccs után, hogy „aki tartós változást szeretne, annak inkább azt kellene átgondolnia, amit a számok mutatnak: hogy a soha nem látott mennyiségű közpénz és a soha nem tapasztalt politikai figyelem ellenére hol tart ma a magyar labdarúgás a tehetségek kinevelésében és menedzselésében”.
Mintha a kormánypárti közéleti tér véleményvezérei eddig nem látták volna, hogy
Pucérságát
