Kultúra

A tévében: gyerekek, hoki, kórház

A magyar klubhoki nem naptári éve lezárul, egy törpéből csecsemő lesz, az árvaházban pedig mintha szellem járna.

17:45, Digi Sport, OB I, döntő, SAPA Fehérvár AV19-Miskolc
Tudom, ilyet nem szabad írni (fáztam már rá épp jégkoronk-ügyben hasonlóra), de ez valószínűeg az utolsó meccse az Országos Bajnokság három nyert mérkőzésre menő döntőjének, melyet a fináléba jutással is történelmet író Miskolc, illetve az ország egyetlen EBEL-csapata vív. A különbség nagy, mert az egyik csapat zömében magyar bajnoki meccseket vív, míg a másik a nagy európai hokiligák utáni kategóriába tartozó, sok légióst foglalkoztató EBEL-ben. A Fehérvár nem tudott bekerülni az EBEL elődöntőjébe, pedig nem tűnt lehetetlen küldetésnek. Így kénytelen beérni a magyar bajnoki címmel – mert az biztos, hogy a SAPA Fehérvár AV19 megnyeri.  

21:00, Filmmúzeum, Kóma
Jó, mint Michael Crichton és Robin Cook közös munkája a boncasztalon. Ja nem, ott a paciensek fekszenek. Cook orvosi krimiregényei tökéletesek a maguk nemében, és Crichton is tudja a szakmát. A bűnesetek mellett a kórházi steril világ borzongató világa teszi egyedivé ezt a filmet is, no meg Michael Douglas és Genevieve Bujold játéka. 

21:20, TV2, Kiscsávó
Egy törpe – ahogy a Tapló télapó című filmben mondták, függőlegesen kihívásokkal küzdő – elrabol egy gyémántot, de kénytelen egy idegen táskájába rejteni. Aztán jön a nagy feladat: bejutni a házba, és megtalálni a szajrét. Testvére csecsemőt farag erre belőle, akit a jótét lelkek befogadnak. Ám a pajkos Calvinba sokkal több adrenalin és főleg tesztoszteron szorult, mint egy csecsemőbe…A Wayans fivérek, család rendezte-írta-eljátszotta film nem egy Bergman-i mélységű darab, de kikapcsol egy másfél órára. 

23:25, m1, Árvaház
Jó kis spanyol horror marad a nap végére, egy egykori árvaházi nevelt nő visszatér az elhagyatott épületbe, hogy ott fogyatékos gyerekekkel foglalkozhassanak. Ám saját gyerekük mintha beszélgetne valakivel – szellemek maradtak az épületben? Vagy csak a figyelmet akarja a gyerek magára vonni? A film után azért érdemes ellenőrizni a bejárati ajtót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik