Light

Ihletet adó csodagyerek

Ma este Prodidzsáj a Szigeten.

Legalább ugyanannyi felszisszenés és szájhúzogatás kísérte a bejelentést, amikor kiderült, hogy az idei fesztiválon ismét fellép a Prodigy, mint ahány ujjongás és lelkendezés.

A fanyalgók szerint a brit csapat már rég nem hozza azt a formáját, ami annak idején a legnagyobbak közé emelte a tánczenei palettán és parkettán egyaránt, illetve már elég uncsi sokadjára látni őket.

Az örömködők viszont úgy vélik, bulijaikkal nem lehet bakot lőni, hiszen biztos pontként mindig ugyanazt a magas színvonalat hozzák. Emellett a partizók felnövő nemzedékének azon tagjai, akik először látogatnak ilyen rendezvényre, szerencsésnek érzik magukat, amiért alkalmuk nyílik részt venni a koncertjükön.

Egy biztos – lehet szidni őket, vagy áradozni róluk, széles körben hatással vannak a tömegek véleményére, az ízlésre, a közbeszédre. Sikerük, zenéjük számos együttest és muzsikust feldolgozások alkotására késztet. Ezek közül mutatunk be most hármat.

Az állás 2-1 a keleti blokk javára: a videók egyharmada amerikai, a többi orosz. A ska modorában felvezetett koncertváltozat, valamint a dixie-átirat is szórakoztató, de nálunk ma a metrón “garázdálkodó” utcazenészek viszik a pálmát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik