Tudomány

Ritka leletre bukkantak a fekete halál időszakából

City of Edinburgh Council
City of Edinburgh Council

A fekete halál a történelem egyik legnagyobb világjárványa volt, amely 1347 és 1353 között söpört végig Európán, becslések szerint mintegy 50 millió ember halálát okozva. Most pedig úgy tűnik, hogy felfedezték a járvány egyik első tudományos bizonyítékát a Brit-szigeteken, egy 14. századból származó, edinburgh-i fiú maradványain – írja a BBC.

Az eredetileg 1981-ben, a Szent Egyed-katedrális építkezésénél feltárt maradványokat új, részletes elemzésnek vetették alá fejlett módszerekkel, beleértve az ősi DNS-szekvenálást, az izotópos analízist és a radiokarbonos kormeghatározást. A gyermek fogain lévő lepedékben pedig felfedezték a bubópestis baktériumának kórokozóit. John Lawson, az Edinburgh Városi Tanács régészeti kurátora szerint a felfedezés „nagyon izgalmas”.

Mint azt a szakértő kifejtette, a fiatal férfit gondosan temették el, nem tömegsírba, ami akkoriban gyakori volt az áldozatok száma miatt.

A maradvány, amely a tesztek szerint 1300 és 1370 közé datálható, egyike volt annak a 115 csontváznak, amelyeket közel 45 évvel ezelőtt ástak ki, hogy helyet csináljanak a Royal Mile-on található székesegyház lépcsőinek.

Tudjuk, hogy a fekete halál valóban megtörtént, de az a tény, hogy most már történelmi eseményekhez tudjuk kötni ezt a személyt, az igazán izgalmas

– mondta Lawson.

A bubópestis a leggyakoribb pestistípus, amelyet a Yersinia pestisbaktérium okoz, és a betegségre a „bubóknak” nevezett duzzadt nyirokcsomók jellemzők. A fekete halál elnevezés valószínűleg a bőrkárosodások és a szövetek elhalása (üszkösödés) miatt jelent meg a közbeszédben, aminek hatására egyes esetekben a bőr feketévé változhatott. A betegség a csontokon nem mutatkozott meg, csak modern DNS-vizsgálattal lehetett azonosítani.

A kutatók jelezték, hogy korábbi munkáik során még azt is meg tudták állapítani, hogy hol születtek a 12. század és 1560 között eltemetett emberek. A tesztek „elképesztő” betekintést nyújtottak Edinburgh legkorábbi lakóinak életébe, étrendjébe, egészségi állapotába, származásába és személyazonosságába.

Kapcsolódó
Ez volt az első fekete halál
„E hatalmas város kiürült és romokban hevert, az emberek féltek utcára menni a holtak bűze és a tetemeket zabáló kutyák miatt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik