A tárcavezető kiemelte: a magyar holokauszt az „egész magyar nemzet tragédiája”, az állam „nem tudta megvédeni saját állampolgárait egy idegen hatalomtól”, sőt elpusztításukhoz ugyan kényszer hatására, de segítséget nyújtott. 1990-ig nem lehetett „kibeszélni” a történteket, így a feldolgozás, a szembenézés egy olyan nemzedékre maradt, amely részben csak elbeszélésből ismeri az eseményeket – mondta.
A miniszter kiemelte a tolerancia fontosságát, és szólt arról is, hogy az unió alapjogi chartájában felsorolt jogokat változtatás nélkül átemelik a készülő magyar alkotmányba.
A megemlékezést az oktatás segíti a legjobban
Aliza Bin-Noun budapesti izraeli nagykövet szerint úgy érthetik meg leginkább az emberek Auschwitz tanulságát, ha a gyermekekkel megértetik, megismertetik a holokauszt tragédiáját és arra tanítják őket, hogy tiszteljék egymást.
Az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 66. évfordulóján tartott csütörtöki budapesti rendezvényen a nagykövet kiemelte: a magyarországi zsidók – mások mellett a zsidó filozófusok, tudósok, katonák, írók, költők – jelentősen hozzájárultak a társadalom fejlődéséhez.
A nemzetközi holokauszt-emléknapon tartott rendezvényen gyertyát gyújtott a vészkorszak hatmillió áldozatának emlékére mások mellett Martonyi János külügyminiszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
