Belföld

Tóth Tamás: elsőbbséget élvez a diszkótragédia kivizsgálása

A budapesti rendőrfőkapitány szerint a West Balkánban történt szerencsétlenség nagyon bonyolult ügy, de hamarosan felgöngyölítik, a vizsgálat elsőbbséget élvez a rendőrségnél - írta a Magyar Nemzet.

A BRFK vezetője a lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a sajtó szempontjából talán kevés kézzelfogható körülményt hoztak nyilvánosságra, ez azonban nem azt jelenti, hogy akadozna a vizsgálat.

Véleménye szerint akármekkora is a közvélemény, illetve a média nyomása egy adott ügyben, semmilyen rendőri szervezet nem kommunikálhat úgy, hogy később hiteltelenné váljék. „Az ügy nagyon bonyolult, de hamarosan fel fogjuk göngyölíteni, a vizsgálat természetesen elsőbbséget élvez a rendőrségnél” – közölte a budapesti rendőrfőkapitány.

Arra a felvetésre, hogy előzetes letartóztatás helyett az össze gyanúsított szabadlábon van, azt válaszolta: „az ügynek nincs vége, az eljárás most indul be igazán”.

Tóth Tamás az esetleges leváltásáról szóló hírekkel kapcsolatban azt mondta: reméli, nem a testülettől származnak az ilyen pletykák. Szavai szerint az effajta híresztelések károsak, és azon lesz, hogy ilyen támadások ne érhessék a szervezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik