Nagyvilág

Trump az ENSZ tiltakozása ellenére folytatja drogháborúját, újabb hajót lőtt szét legénységével együtt az amerikai hadsereg

afp
afp

Az amerikai hadsereg szombaton újabb halálos támadást hajtott végre állítólagos kábítószer-kereskedők ellen a tengeren, folytatva a Trump-adminisztráció hónapok óta tartó kampányát, amelyet számos kritikát váltott ki már eddig is – írta a CNN.

Ma Donald Trump elnök utasítására a hadügyminisztérium halálos csapást mért egy másik, egy terrorszervezet által üzemeltetett kábítószer-csempész hajóra a karibi térségben

– közölte Pete Hegseth. A védelmi miniszter az X-en tett közzé egy videót a csapásról, amelyben három ember halt meg.

Hegseth „narkoterroristákként” emlegette a három férfit. Mint monda, a műveletet nemzetközi vizeken hajtották végre, és egyetlen amerikai erő sem sérült meg.

A hajó „kábítószert szállított” és „egy ismert kábítószer-kereskedelmi útvonalon haladt”, mondta Hegseth amerikai hírszerzési adatokra hivatkozva.

A szombati támadás a 15. ismert amerikai katonai támadás állítólagos kábítószer-csempész hajó ellen, mióta a Trump-adminisztráció szeptember elején elindította a műveleteket. A Karib-térségben és a Csendes-óceánon végrehajtott csapásokban eddig összesen 64 ember halt meg.

Ezek a narkoterroristák kábítószert hoznak partjainkra, hogy megmérgezzék az amerikaiakat, de nem fognak sikerrel járni. A minisztérium pontosan úgy bánik velük, ahogy az al-Kaidával bántunk

– mondta Hegseth szombaton.

A szombati támadás visszatérést jelent a Karib-tengerre. A CNN szerint az induláskor is a régióra összpontosított a Pentagon, de az elmúlt hetekben a Csendes-óceán keleti részére irányították át a hadsereget.

A változtatásra azért került sor, mert a kormányzati tisztviselők úgy vélik, hogy erősebb bizonyítékaik vannak arra, hogy a kokain szállítása ezeken a nyugati útvonalakon keresztül zajlik – állítják az ügyhöz közel álló források. Az elmúlt két hétben hat ismert támadást hajtottak végre a Csendes-óceánon, köztük hármat egyetlen nap alatt.

A kongresszus demokratái és a nemzetközi vezetők megkérdőjelezték a Trump-adminisztráció gyorsuló támadásainak jogszerűségét.

Pénteken az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala bejelentette, hogy a légicsapások sértik a nemzetközi jogot, és felszólították az Egyesült Államokat azok leállítására.

A támadások és a növekvő emberáldozatok elfogadhatatlanok. Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia az ilyen támadásokkal, és minden szükséges intézkedést meg kell tennie a hajókon tartózkodó emberek törvénytelen meggyilkolásának megakadályozásáért

– írták  Volker Türk emberi jogi biztos hivatala által kiadott közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik