Belföld

Diszkótragédia: így szigorít az állam

A jövőben a szakhatóságok - mint például a rendőrség, a tűzoltóság és az ÁNTSZ - is korlátozhatják a szórakozóhelyek nyitva tartását - mondta Tállai András, a BM államtitkára.

Negyedévente kötelező ellenőrzést írnak elő a tömegrendezvények megtartására alkalmas helyiségekre, illetve szabályozzák a szabadtéri rendezvényeket is a diszkótragédia kapcsán – ígérte Tállai András.

hétfőre

Hétfőre elkészül a kormány által létrehozott munkacsoport azzal a javaslattal, amely a West Balkánban történt tragédia nyomán szigorítaná a bejelentési kötelezettségre vonatkozó jogszabályt – állítja Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes.

A Belügyminisztérium államtitkára elmondta: már a közeljövőben meghoznak egy önálló kormányrendeletet, melynek a célja a zenés-táncos rendezvények biztonságosabbá tétele.

A továbbiakban egy átfogó jogszabályváltozást is előkészítenek, amely jelentősen megszigorítja majd a kereskedelmi törvényt, például kiemelik és külön szabályozzák a tömegrendezvényeket, de érinti az építésügyi szabályokat és a szabálysértési törvényt is.

Ezek a módosítások tavasszal kerülhetnek a parlament elé – tette hozzá.

300 főtől tömegrendezvény

A kormányrendelet meghatározza majd a szórakozóhelyek engedélyezési eljárását, például háromszáz főben állapítja meg a tömegrendezvények alsó határát, a szabadtéri rendezvények esetében pedig ezer fő lesz a küszöb.

A szabályozás értelmében a tömegrendezvények szervezői csak akkor tarthatják meg programjaikat, ha előzőleg minden engedélyt beszereztek és a jegyző kiadta a működési engedélyt.

Például a rendőrségnek, a tűzoltóságnak és az ÁNTSZ-nek kell előzetes szakhatósági engedélyt kiadnia – hívta fel a figyelmet.

Egy napos bezárás

Az államtitkár szerint az új szabályozás bevezeti a negyedévente kötelező hatósági ellenőrzést, a hatóságoknak pedig olyan jogosítványt ad, hogy akár egy rutinellenőrzés során is bármikor bezárathatják egy napra a szórakozóhelyet. A helyiség tartós bezárása és a pénzbírság kiszabása továbbra is a jegyző hatáskörében marad – tette hozzá.

Ez komoly változás ahhoz képest, amit 2009-ben vezettek be, és aminek értelmében csak bejelentési kötelezettsége volt a szervezőknek.

A jogszabályok előkészítésébe a vendéglátóipari egységeket összefogó szervezetek is bekapcsolódtak és már javaslatokat is tettek – mondta Tállai András.

18 év alatt nincs alkohol

A továbbiakban koncepciót dolgoznak ki a fiatalok szórakozóhelyeken való tartózkodására is. Ez azt jelenti, hogy szabályozzák a 18 év alattiak éjszakai szórakozási lehetőségeit, és különös hangsúlyt fektetnek majd arra, hogy ne kaphassanak alkoholt ezeken a helyeken se.

Erre egyelőre csak javaslatok érkeztek, a konkrét jogszabályi változások még kialakítás alatt vannak – mondta. Felvetődött továbbá, hogy a rendezvényszervezőknek előírnák a kötelező felelősségbiztosítást.

Mint rámutatott: a tragédia arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a jogszabályokkal vannak problémák, hanem a szemlélettel is. Így például meg kell változtatni azt a szórakozási kultúrát, hogy a 18 év alatti veszélyeztetett korosztály tagjai felnőtt felügyelete nélkül hajnalig kimaradhatnak, alkoholt, esetleg más drogot fogyasztanak, mindezt teljesen szabadon.
Gondolkoznak már a szórakozóhelyek nyitva tartásának új koncepcióján, illetve a rendezvényszervezők etikai kódexének kialakításán is – nyilatkozta Tállai András.

Január közepén a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A történtek miatt a rendőrség nyolc ember ellen indított eljárást halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A terézvárosi jegyző 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet. A West Balkán üzemeltetői később bejelentették, hogy végleg bezárják helyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik