A Zagyva-Tarnán, a Hármas-Körösön és a Hortobágy–Berettyón szintén csökken a vízszint – tette hozzá Lovas Attila vízügyi igazgató.
Tájékoztatása szerint másodfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn a Hármas-Körös Karcag-Kisújszállás közötti szakaszán, valamint elsőfokú készültséget a Tisza mentén a Tisza-tó alatti szakaszon, a Zagyva torkolati szakaszán, valamint a Hármas-Körös jobb partján. Az árvíz ellen az elmúlt 24 órában 184-en védekeztek. A töltések mentén továbbra is folyamatosan szivattyúzták a fakadó- és szivárgóvizeket az őrházaknál, Tiszasüly belterületén, valamint a tiszaburai templomnál. Tiszabura határában a katasztrófavédelem által biztosított szivattyúkkal a tiszaburai önkormányzat is végzett szivattyúzást.
Vasárnap a hideg, száraz időjárásnak köszönhetően tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, jelenleg 678 négyzetkilométernyi elöntés van a Közép-Tisza vidékén. Némileg csökkent a szivattyútelepek által átemelt víz mennyisége: 71 berendezéssel mintegy 3,7 millió köbméter vizet emeltek át a befogadók irányába. A belvíz elleni védekezésben az elmúlt nap folyamán 196 ember vett részt.
A vízügyi igazgatóság több településnek nyújt segítséget a lakott területek mentesítése érdekében a Jászságban és a Tisza-tó környékén. A folyamatos vízátfolyások miatt továbbra is lezárt a Jásztelek-Jászapáti közötti út, valamint a Fegyverneket és a 34-es számú főutat összekötő műút. Elöntés veszélyezteti a Kétpó-Mezőtúr közötti 4632-es számú közlekedési utat is. Cegléd önkormányzata a Cegléd-Lajosmizse közötti út mentén végzett ároktisztítást az út védelme érdekében.
Az igazgatóság működési területén lévő 104 önkormányzat közül 52 település védekezik – immár hetek óta – a belvíz ellen különböző védelmi fokozatokban.
