Az előző NB I-es idényben az utolsó fordulóig megvolt az esélye annak, hogy a Puskás Akadémia megszerzi a bajnoki címet. Ha a 33. körben a Ferencváros pont nélkül maradt volna, akkor az aranyérem a kétezer fős lakosságú Felcsútra kerül – de a rekordbajnok jól összpontosított az ETO ellen, nyert, és így nem koronázták meg az élvonal történetének legkisebb (lakosságszámú) bajnokát. Maradt a „legkisebb” magyar bajnok a Vác FC:
Felcsúton tovább álmodnak az aranyról – az eddig látottak alapján aligha 2025/26 lesz az ő idényük –, Hällevikben viszont beteljesítették az álmot. A Mjällby AIF – a 2023 végi népszámlálás adatai szerint 1485 fős lakosságú Hällevik csapata – a 2025-ös szezonban valósággal átgázolt a svéd konkurencián, és megsemmisítő fölénnyel hódította el a bajnoki címet. A falusi futballforradalmat megvalósító Mjällby sztorijáról bővebben is írtunk, most pedig helyezzük az elképesztő bravúrt előbb helyi, aztán európai kontextusba!
A Mjällby hétfőn az egyik legnagyobb hagyományú svéd klub, az IFK Göteborg stadionjában szerezte meg első élvonalbeli bajnoki címét egy 2–0-s győzelemmel. A vendégszektorban többen ünnepeltek, mint ahány lakosa Hälleviknek van, és, ha a tágabb pátria, Sölvesborg körzet összlakosságát vesszük, az is teljes egészében beférne az IFK Göteborg stadionjába. Ha már itt tartunk, a Mjällby stadionjába (a tengerparti Strandvallenbe) is majd’ ötször beférne Hällevik lakossága… Az aranyérem megszerzését követő buli is meglehetősen falusias volt, legalábbis kevés bajnoki fiesztán bukkannak fel a helyi futballcsapat zászlóival feldíszített traktorok.
View this post on Instagram
Az Allsvenskan jól ismert kiszámíthatatlanságáról – eddig 14 település 21 klubja nyert bajnokságot, csak a kétezres években tizenkét különböző aranyérmes került be az annalesekbe –, de a Mjällby káprázatos idénye így is egyedülálló produkció. Svédország népessége mintegy egymillió fővel nagyobb Magyarországénál, és egy Felcsútnál is kisebb település csapata oktatta az egész idényben a konkurenciát.
Zárójelben jegyezzük meg: a Mjällby nem az ország legbefolyásosabb hatalmi-gazdasági köreihez kötődik, kerete pedig jó részben helyi kötődésű vagy alacsonyabb osztályokból szerződtetett futballistákra épül, ilyen tekintetben a magyar bajnokcsapatok közül leginkább a Váchoz hasonlítható.
Az UEFA-tagországok bajnokságai között találunk a Mjällbynél is kisebb bajnokcsapatot.
A „technikai első” háttere szomorú: az azeri bajnokságban domináló Qarabag eredetileg Agdam város klubja, Agdamot viszont kilakoltatták, romjait pedig széthordták az első hegyi-karabahi háborúban, a klub 1993-ban Bakuba kényszerült. A Qarabag múltja miatt szimbolikus jelentőségű csapatnak számít Azerbajdzsánban, ezért az sem véletlen, hogy 2001 óta az egyik legfontosabb helyi vállalat, az Azersun támogatja. Tehát itt nem egy olyan kiscsapatról van szó, mely bravúrszámba menő bajnokságot nyert, hanem egy olyanról, mely alapító tagja volt a független azeri élvonalnak, hogy aztán a háború miatt menekültklubként folytassa, mert az egykori székhelye szellemváros lett. A város a közelmúlt harcait és a területi változásokat követően újjáépül – az első családok idén novemberben költöznek vissza a tervek szerint Agdamba –, az viszont kérdés, hogy az időközben „a Kaukázus Barcelonájává” vált Qarabag is így tesz-e, vagy marad Bakuban.
A miniállamokat aligha érdemes számba venni ennél az összegzésnél, a legkisebb európai bajnokcsapatot pedig az ebből a kategóriából felfelé épphogy kilógó Feröer adja. A B71 – Sandoy-sziget és a nagyjából ötszáz fős lakosságú Sandur falu csapata – 1989-ben megnyerte a feröeri bajnokságot. Ez akkor még nem ért európai kupaszereplést, mivel Feröer nem volt UEFA-tag, de, amikor a B71 1993-ban a kupát is elhódította, akkor végre bemutatkozhatott a nemzetközi porondon. Feröeren egyébként – már csak az 55 ezres összpopuláció okán is – nem egyedülálló bravúr a B71-é, az NDÍ (Runavík, lakosság: 575), a GÍ (Nodragöta, 641) és az EB/Streymur (Eidi, 702, illetve Streymnes, 334) sem múlja sokkal fölül a bajnokcsapatot adó települést lakosságszámban.
Ha az ennél nagyobb UEFA-tagállamokat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a Mjällby bravúrja tényleg egészen elképesztő. Ahhoz ugyanis, hogy egy klub megszerezze a bajnoki címet, általában kell egy olyan háttér, amelyet egy falu nem, vagy csak egészen kivételes esetekben tud biztosítani. Svédországgal együtt csak kilenc olyan UEFA-tagország van az ötvenötből, melynek a valaha volt „legkisebb” bajnokcsapata ötezer főt meg nem haladó lakosságszámú településről érkezett.
A tizedik helyezett egy különös kakukktojás, ugyanis az öt mai európai topliga egyikéhez, egyben a kontinens ötödik legnagyobb lélekszámú országához kötődik. A francia futball amatőr érájában ugyan párizsi klubok domináltak, ám az erőviszonyok gyorsan változtak, és a kieséses rendszerű lebonyolítás is a meglepetéseknek kedvezett.
A klub otthona, Saint-Raphaël akkoriban nagyjából ötezer fős település volt, ezt az 1911-es, körülbelül negyvenmilliós francia populációhoz érdemes mérni. Az egykori bajnokcsapatot ma már ne ezen a néven keressük, ugyanis fuzionált a szomszédos Fréjus csapatával, így ma a dallamos nevű Étoile Football Club Fréjus Saint-Raphaël szerepel a francia negyedosztályban, néhány egykori Ligue 1-csapat (Cannes, Toulon, Istres, Nîmes) társaságában. A francia bajnokság profi érájában is előfordult, hogy nem nagyváros csapata nyert (Sète, Auxerre, vagy a méretét gazdagságával ellensúlyozó Monaco), de a Stade Raphaëlois hőstettéhez hasonlót más kistelepülés nem tudott véghezvinni.
Ha már említettük a topligákat, említsük meg a nagyok legkisebb bajnokait is: Angliában ez a Burnley (a lakosságszám a bajnoki cím elhódításakor nagyjából 80 ezer volt, Németországban az 1. FC Kaiserslautern (63 ezer), Olaszországban a Novese (Novi Ligure, mintegy 20 ezer), Spanyolországban pedig a Real Sociedad (San Sebastián, nagyjából 169 ezer). Közülük a Novese igazi kuriózum: az 1921/22-es olasz bajnokság győztese a topklubok és a szövetség között kibontakozott konfliktusnak volt a haszonélvezője, és egy olyan kiírást nyert meg, melyben a legjobbak nem vettek részt (szakadár ligájukban a Pro Vercelli bizonyult a legerősebbnek, így 1921/22-ben két olasz bajnok volt).
Visszakanyarodva a Mjällbyre: a fentiek mutatják, hogy még az európai futball 120–130 éves történetét figyelembe véve is különleges tettet hajtott végre a hälleviki kiscsapat. Tízmilliós ország bajnokságát egy faluból megnyerni –
Persze jegyezzük meg azt is: a jelenlegi futballkörnyezet kedvezhet a „startup-kluboknak”, melyek kicsik, dinamikusak, jól alkalmazkodnak, és nem nehezedik rájuk saját történelmük súlya. Stabil háttérrel, progresszív szakmai stábbal és jó csapategységgel nagyot lehet alkotni, meg lehet lepni akár a helyi óriásokat is.
Bajnoki címre és potenciális pontrekordra azért még a Mjällbynél sem sokan számíthattak. Az előbbi már megvan, az utóbbihoz már csak két pont megszerzése kell három mérkőzésen. Jövőre pedig lehet tovább álmodni – immár az európai porondon. A Bajnokok Ligájában még úgysem szerepelt falusi csapat – az újdonsült svéd bajnoknak „csak” két párharcot kellene megnyernie ahhoz, hogy ebben a tekintetben (is) első legyen.
