Kultúra

Inkább szerezz rendes munkát – tanácsolta Jennifer Anistonnak szintén színész apja

Chris Delmas / AFP
Chris Delmas / AFP
John Aniston attól féltette lányát, hogy túl sok visszautasítást kap.

Nem igazán bátorította Jennifer Anistont édesapja arra, hogy a színészetet válassza annak ellenére, hogy ő maga is színészként dolgozott. Aniston nemrég egy podcastban beszélt erről.

Pedig John Aniston maga is színész volt, ráadásul egészen sikeres: majdnem negyven éven át játszott az NBC Days of Our Lives című népszerű szappanoperájában. Lányát azonban inkább lebeszélte a színészetről.

Az apám azt mondta: ne csináld ezt, csak szenvedni fogsz a visszautasításoktól. Inkább szerezz rendes munkát. Mármint egy igazi munkát

– idézte vissza édesapja tanácsait.

Anistont a nepo baby-jelenségről is kérdezték, amire a jogi cégeket hozta párhuzamnak, amelyeknél ugyancsak egymásnak adják a generációk a stafétát. Ezzel együtt kifejtette: „talán bejutsz, mert valakinek a valakije vagy, de, ha szar vagy benne, akkor mi van? Nem fogod folytatni”.

A színésznő nemrég arról is beszélt, hogy miért nem fogadott örökbe soha gyereket.

Kapcsolódó
Jennifer Aniston elmondta, miért nem volt számára soha opció az örökbefogadás
Az elmúlt húsz évben azért küzdött, hogy gyereke legyen.
Ez a tartalom a Google-lal kötött fizetett partnerség keretében készült, amelynek célja a Google Trends népszerűsítése.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik