Nagyvilág

Kárpátaljai magyarok előtt beszélt Orbán arról, hogy Ukrajna ellenséges Magyarországgal szemben

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI

Ukrajna ellenséges Magyarországgal szemben – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) csütörtöki plenáris ülésén Budapesten. Orbán Viktor az MTI tudósítása szerint hozzátette: az ukránok mélyen beépültek a magyar politikába és a gazdaságba.

Emlékeztetett: tízmilliónál több ukrán hagyta el az országát, „egy részük meghatározott feladattal” és Orbán szerint Magyarországon is erős kapcsolatokat építhetnek ki a médiától kezdve a politikán keresztül a gazdasági életig, azzal a céllal, hogy megváltoztassák a mostani magyar szuverenista külpolitikát.

Hozzátette azonban: nem érdemes indulattal viszonyulni ehhez a kérdéshez, fordított helyzetben mi is ezt tennénk, „talán kicsit elegánsabban”. Ukrajnának az az érdeke, hogy minél több európai országot belevonjon a háborúba, amely számára létkérdés, mi azonban őrizzük meg a hidegvérünket – jelentette ki Orbán Viktor.

A szomszéd országokkal ápolt kapcsolatokat értékelve azt állította, hogy Ukrajna ellenséges Magyarországgal szemben, és ez nem hagyja érintetlenül a kárpátaljai magyar kisebbséget sem.

Az Ukrajnából érkezett kisebbségi vezetőkhöz fordulva hangsúlyozta: Magyarország teljes mellszélességgel kárpátaljai magyar kisebbség mögött áll, az ottani magyar közösség mindenben számíthat Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik