Sport

A Honvéd nyerte a Szolnok elleni rangadót

Nem okozott gondot a pénteki kiruccanás az Egernek, a Vasas pedig szintén simán győzött a Népligetben.

A hétvégén kettős fordulót rendeznek a férfi vízilabda-bajnokságban. A pénteki körben a Szolnok és a Honvéd találkozója számított nagy meccsnek, és izgalmasan is alakult a találkozó.

Az első negyed után még a hazaiak vezettek, a nagyszünetben azonban már a budapesti csapat egyetlen találattal. Az utolsó két negyedben már a vendégek domináltak, és megnyerték a találkozót.

Tóth Márton volt a legeredményesebb honvédos, ő három gólt szerzett, Gór-Nagy, Salamon és Bátori két-két góllal járult hozzá a vendégsikerhez.

Ami a népligeti rangadót illeti: annak fényében, hogy a Ferencváros vezetőedzője, Ambrus Tamás a főleg betegség, sérülés miatt igencsak létszámhiányos keretéből összesen kilenc mezőnyjátékost tudott vízbe küldeni, a végére elfáradó hazaiak helytálltak a bajnoki címvédő Vasassal szemben.

Az angyalföldiek legjobbja a háromszor is eredményes horvát világbajnok légiós, Miho Boskovic volt.

Megizzadt a Szeged Debrecenben, de végül 7-7 után magához ragadta a kezdeményezést.

Eredmény, 17. forduló:

ASI – ZF-Eger 6-12 (3-4, 2-4, 1-2, 0-2)
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP – Groupama-Honvéd 7-11 (3-2, 2-4, 2-3, 0-2)
Bodrogi Bau-Szentesi VK – OSC 3-5 (0-0, 0-1, 1-2, 2-2)
FTC-Fisher Klíma – TEVA-Vasas-UNIQA 5-11 (2-3, 0-2, 3-2, 0-4)
Debrecen Fujitsu – Szeged-Beton VE 8-11 (3-1, 2-2, 2-5, 1-3)
BVSC-Zugló – UTE 13-8 (3-2, 2-1, 3-3, 5-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik