Belföld

Hanzély az LMP igazi jelöltje

A Budapest II. kerületében tartandó időközi választásokon az LMP a már amúgy is mandátummal bíró Karácsony Gergelyt indítja. Vagyis ha Karácsony győz, nem ő jut a Házba. Hanem Hanzély Ákos.

November 13-án és 27-én időközi választást tartanak Budapest 2. számú választókerületében, a II. kerületben, miután a korábbi egyéni képviselőt, Balsai Istvánt alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés.

A két baloldali ellenzéki párt, az LMP és az MSZP jelöltjei (Karácsony Gergely és Lévai Katalin) már korábban jelezték: az első fordulóban gyengébb eredményt elérő visszalép a másik javára. Így némi esély nyílt arra, hogy ne a fideszes Láng Zsolt legyen a befutó.

A Lehet Más a Politika Karácsony Gergelyt indítja, csakhogy ő már tagja a Háznak, listán jutott be tavaly tavasszal. Így aztán – amennyiben ő győzne – valaki más kap mandátumot a révén. A párt keddi budapesti kongresszusán az egykori öttusázót, Hanzély Ákost nevezte meg “csereemberként”.

A háromszoros világbajnok sportoló jelenleg a Fővárosi Közgyűlés LMP-s tagja – oda is surranópályán jutott. Történt ugyanis, hogy a 2010. őszi önkormányzati választásokon a párt főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek szerzett mandátumot a Lehet Más a Politika listájának első helyéről. Jávor azonban inkább az országgyűlési helyét tartotta meg, így a listamásodik Hanzély ülhetett be a Városházára.

Kisebb felhördülést okozott a jobbon, hogy esküjében a szokásos “Isten engem úgy segéljen” helyett “A sors engem úgy segéljen” formulát használta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik