Belföld

Hoffmann következtet

Nem történt előrelépés a kormány és a hallgatók között a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban, a hallgatók továbbra is elutasítják a bújtatott tandíjat és a röghöz kötést. Hoffmann szerint, ha elkészülnek az erről szóló szerződésminták, újra lesz tárgyalási alap. Ami biztos lesz, az a tüntetés.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke a minisztérium vezetőivel folyatott megbeszélést követően úgy nyilatkozott, hogy a lényegi dolgokban – a hallgatók röghöz kötésében és a tandíjban – továbbra sincs egyetértés. Nagy Dávid kijelentette, megtartják október 27-re meghirdetett demonstrációjukat.

A HÖOK elnöke ugyanakkor előremutatónak nevezte Halász János parlamenti államtitkár javaslatát, hogy az egyeztetések a normaszöveg szintjén folytatódjanak. Ezen részt vesznek – jelezte.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az egyeztetések után optimistább hangulatban nyilatkozott. Az államtitkár asszony emlékeztetett, a HÖOK képviselői azt mondták, hogy az állami ösztöndíjról szóló passzus mindaddig vitatott pont marad, amíg a hallgatói szerződés tartalmát nem ismerik. Hoffmann ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha gyorsan kidolgoznak néhány mintaszerződést, akkor megvan a közös tárgyalási alap.

Azt kérte, a hallgatók is tegyenek javaslatot ez ügyben. Ez azonban nehezen elképzelhető, hiszen a HÖOK alapból elutasítja, hogy olyan szerződést kössenek a leendő egyetemisták az állammal, amely alapján akár 10-15 évig is Magyarországon kellene dolgozniuk a diplomájukkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik