Belföld

100 milliós kárt okoztak a korrupt adóellenõrök

Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságán kenõpénzért jogtalan elõnyben részesítettek adóügyi eljárások alá vont embereket - írja a police.hu a szövevényes ügyrõl.

A bûnszervezet fõnöke N. Lajos magánszemély és Sz. József APEH hátralékkezelési ügyintézõ volt. Õk ketten “árazták be az adójogi problémákat”, azt, hogy kinek mennyiért “simították” el az ügyét. A cégeknél a szervezet tagjai befolyásukat a konkurens vállalkozások adóhatósági vizsgálatokkal történõ ellehetetlenítésére is felhasználták.

A széles körben folytatott nyomozás eredményeként újabb személyek és ügyletek kerültek látókörbe. Székesfehérváron és környékén, valamint Budapesten 9 embernél 13 helyszínen tartottak házkutatást, és újabb jelentõs mennyiségû bizonyítékot foglaltak le.

A kilenc ember közül hét új gyanúsított, másik kettõnél a korábbiakhoz képest újabb bûncselekmények megalapozott gyanúja vetõdött fel. A most elõállítottak közül négy embert – köztük három jelenleg is hivatalos személyt – õrizetbe vettek. A tegnap kihallgatottak döntõen tagadták a bûncselekmények elkövetését, de volt olyan is, aki teljes körû, feltáró beismerõ vallomást tett.

Eddig összesen 42 embert hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük 15 NAV dolgozó – 4 osztályvezetõ, kettõ könyvelõ. A többiek – 25-en – vállalkozók, illetve magánszemélyek.

Jelenleg a bûnszervezet elsõ számú vezetõje van elõzetes letartóztatásban. A bûnszervezet mûködése kapcsán az adóhatóság – így ezen keresztül a Magyar Állam – 100 millió forintot meghaladó bevételtõl esett el. A hivatalos személyeket a szervezet tagjai alkalmanként jellemzõen 200-300 ezer forinttal, jelentõsebb üzleti érdekeltségeknél több millió forinttal – összesen 10 millió forintot is meghaladó összeggel – vesztegették meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik