Belföld

Szándékos morfin-túladagolás?

Morfin-túladagolásban elhunytak ügyében vizsgálódik az Uzsoki utcai Kórházban a rendőrség - írja a Magyar Hírlap.

Az egyelőre ismeretlen tettes ellen folyó, kiemelt ügyként kezelt nyomozásban házkutatást tartottak az intézmény fül-orr-gégészeti osztályán, ahol orvosi dokumentációkat foglaltak le, nővéreket hallgattak meg. A Magyar Hírlap szerint a kórház 2005 és 2007 közötti gyakorlatát vizsgálják. Állítólag az osztályon dolgozók a végstádiumban lévő daganatos betegeknek a szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Az intézmény főigazgatója, Golub Iván a lap érdeklődésére nem kommentálta információkat, a kórházban tartott rendőrségi házkutatás tényét sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, de a lap úgy tudja, hogy a nővérek vallomásukban arra hivatkoztak, mindent orvosi utasításra tettek. Az ügy feljelentés alapján indult, amelyet a kórházban dolgozó munkatárs tett. A nyomozók dolgát nehezíti, hogy több, az inkriminált esetekhez tartozó beteg kórlapja eltűnt – állítja a Magyar Hírlap.

A rendőrség ugyanakkor megkeresésünkre megerősítette: az ügyben valóban nyomozás indult emberölés miatt. Ahogy azt a napilap is írta, gyanúsított egyelőre nincs. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem árul el.

Az újság szerint szakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak olyan kórházak a fővárosban, ahol a fent leírt gyakorlatot rendszeresen folytatják. Erről cikket is írt az Aszklepion nevű orvosi szaklapban, Márkus Attila. Az írást nagy felzúdulás kísérte. Egy másik orvosi szakcikk szerint „Márkus Attila ma már nem dolgozik Magyarországon. Akkor merte leírni tapasztalatait egy hazai, a cikkben egyébként meg nem nevezett egészségügyi intézmény gyakorlatáról, amikor már nem volt idehaza. Mert akkor már nem lehetett utánanyúlni…” – emlékeztet a Magyar Hírlap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik