Belföld

„Viszkető bőrelváltozás volt a nemi szervén, ezért kamillából készített főzettel és kenőccsel kenegettem” – védekezett a 9 éves kislányt csókolgató férfi

Többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki rendszeresen erőszakoskodott a házába fogadott többgyermekes család kislányával.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség 13 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadságra.

Az ügyész elmondta, hogy a férfi 2020 tavaszán egy nehéz anyagi helyzetben lévő, ötgyermekes családot fogadott be fél évre Miskolcon, és amikor a szülők nem voltak otthon, akkor többször is vigyázott a gyermekekre. Közülük az ötéves kislány bizalmába férkőzött, ajándékokat vett neki, a gyermek így nagyapaként tekintett rá. Amikor a szülők nem voltak otthon, akkor a férfi többször is fogdosta a kislányt. Tavaly nyáron a család szívességi alapon megint az elkövető házában lakott, és a férfi ismét molesztálta a gyermeket.

A férfi elhitette a kislánnyal, hogy szerelmes belé és szájon csókolta. Amikor közös szobában aludtak, akkor a férfi levette a kislányról az alsó ruházatát és szexuális cselekményt végzett a gyermeken. A kislány rászólt a vádlottra és arra kérte, hogy hagyja abba. Ekkor a férfi kiment a szobából, de továbbra sem hagyott fel a gyermek zaklatásával, és tisztálkodása alatt is szexuálisan molesztálta.

– tette hozzá az ügyész.

Az elkövetőnél tartott házkutatás során 12, engedély nélkül tartott lőszert is találtak. Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban. Azt mondta, hogy megengedte a családnak, hogy ott lakjanak nála, de soha sem nyúlt a gyerekekhez.

A kislány esetében azt mondta, hogy annyi kapcsolat volt közöttük, hogy amikor a gyermek panaszkodott neki, hogy viszkető érzéssel járó bőrelváltozás volt a nemi szervén, akkor ő úgy gyógyítgatta, hogy kamilla teából készített főzetett, és azzal kenegette. aztán pedig a gyógyszertárból vett kenőccsel kenegette.

– mondta Jogg.

Az ügyészség 13 év fegyházbüntetést kért a férfire, azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadságra. Emellett azt kérték, hogy a férfit végleg tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amely során tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

Egy borsodi nagypapa arra ébredt, hogy a nagymama molesztálja az unokájukat. A felkavaró esetről ide kattintva olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik