Élet-Stílus

Fennakadtak Katy Perry mellei a VH1 szűrőjén!

Katy Perry melleit lekicsinyítették, de nem kell megijedni, csak egy plakát kedvéért.

December 5-én az újrainduló Katy Parry néhány kolléganőjével együtt a VH1 Divas című műsorban fog énekelni. Az adást igazán különlegessé az teszi, hogy az American Forces Network is közvetíti, vagyis az a szolgáltató, amelyik a világ különféle pontjain állomásozó amerikai katonáknak és családjaiknak továbbítja az USA legnépszerűbb televíziós és rádiós műsorait. Éppen ezért az 50-es évek pin-up stílusában reklámozzák a műsort, és az ehhez készült plakáton is az említett stílusban, vagyis pin-up lányokként láthatóak az előadók. Perry egy szexi ejtőernyőst alakít a képen. A kész anyagon viszont meglepetten látta, hogy melleit túl nagynak találhatták kolléganőiéhez képest, mert jelentősen lekicsinyítették azokat. A kebelcsonkító kezdeményezést ráadásul saját managementje intézte el.

Szeptemberben például pontosan emiatt vágták ki a Szezám utca című gyerekműsorból azt a klipjét, amiben Elmóval énekelte közösen a Hot’N Cold című számát. A csatorna a kész felvételeket látva úgy döntött, hogy egy gyermekműsorba túl merész Katy dekoltázsa, így letiltotta azt. Az énekesnő mégis kitette a klipet saját weboldalára és a Saturday Night Live-ban egy kisfilmmel vágott vissza, melyben óriási dekoltázzsal, egy Elmo figurát ábrázoló pólóban ugráltatja nem mindennapi kebleit. Mi tagadás meglepő, hogy miközben napjainkban virágkorát éli a plasztikai sebészet, addig előfordulhat, hogy egy énekesnő méretes domporulatai okoznak problémát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik