Belföld

Orbán a Semjént ért vádakról: Aki ilyet tesz, annak felelnie kell a mondataiért

MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

„Magyarországon mindenki azt mond, amit akar. Bárki elmondhatja a véleményét. De közszereplőket teljesen alaptalan és hamis vádakkal, ócska hazugságokkal és sötét sejtetésekkel besározni, az nem véleménynyilvánítás. Az inkább rágalmazás. Igazi komcsi tempó” – írja Orbán Viktor a Semjén Zsoltot ért vádakra. (Orbán ugyan Semjént nem nevezi meg, de egyértelmű, hogy a parlament hétfői ülésnapján elhangzott, Semjén Zsoltot, illetve meg nem nevezett kormánytagokat ért pedofilvádakra reagál). A miniszterelnök szerint aki ilyet tesz, annak felelnie kell a mondataiért. Ott aztán majd kiderül, hova is vezetnek valóban a szálak – tette hozzá.

Mint ismert, súlyos vádak és sejtetések fogalmazódnak meg azóta, hogy májusban letartóztatták a budapesti javítóintézet igazgatóját, Juhász Péter Pált. A területi gyermekvédelem korábbi vezetője Kuslits Gábor – szóbeszédekre hivatkozva – politikusok érintettségéről, nekik szállított fiúkról és lányokról beszélt. Őt azóta tanúként ki is hallgatták az ügyben.

A téma hétfőn a parlamentben is előkerült, ellenzéki képviselők megkérdezték, hogy ki is az a „Zsolti bácsi”, amire a KDNP-s Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felindultan reagált, hogy semmi köze az egészhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik