A Ryanair szeptember 24-én megerősítette, hogy november 12-étől (szerda) teljes egészében átáll a digitális beszállókártyákra. A légitársaság eredetileg november 3-án tervezte a papíralapú beszállókártyák elhagyását, de az időpontot kilenc nappal eltolták, hogy biztosítsák a zökkenőmentes átállást az őszi szünetet követően.
A gyakorlataban ez azt jelenti, hogy november 12-től az utasok már nem nyomtathatnak papír beszállókártyát, innentől csak az iOS-re és Androidra egyaránt elérhető Ryanair okostelefonos alkalmazásban, az utasfelvétel során generált digitális kártyát lehet használni a Ryanair-járatokra való felszálláshoz. A vállalat a döntést részben azzal magyarázza, hogy a több mint 206 millió utasuk közel 80 százaléka már most is digitális beszállókártyát használ, mikor igénybe veszi a cég szolgáltatását.

