A Magyarországot már több alkalommal is megjárt dj, Steve Aoki egyik szokásos mutatványa az szokott lenni a szettjei alatt, hogy tortákat vág a közönségébe.
Tulajdonképpen sorban állnak az emberek, hogy pofán vágják őket egy tortával. De ezt komolyan értsék, olyan táblákkal állnak a koncerten emberek, hogy
Cake me,
azaz kérik, hogy őket találja el az amerikai lemezlovas. Úgy tűnik, egy piaci rést talált Aoki csaknem másfél évtizede, 2011-ben.
Azt mondja, mindig azokat dobja meg, akik a legjobban szeretnék. Koncertenként tíz süteményt dob el, így, ha évi kétszáz fellépése van, és általában van ennyi, akkor
Az idei parkos koncertjén Csákvári Péter – pontosabban a barátnője, Dóra – meg is kóstolta milyen a torta. Rossz.
@csakvaripeter Megkóstoltuk Steve Aokie tortáját a Budapest Parkban! @Steve Aoki #steveaoki #nekedbelegyen #pusztuljonforyouba #fypシ #budapestfood @Budapest Park ♬ eredeti hang - Csákvári Péter
Hogy miért? A kommentek között megtalálni a Horváth Cukrászda reakcióját is, ezek szerint Aoki itteni süteményeit ők készítették el,
kifejezetten dobálásra készültek, szigorú előírások alapján. A receptúrát a menedzsment írta elő, és bármilyen eltérés súlyos pénzbüntetést vont volna maga után. A tortáknak rendkívül könnyűnek és puhának kell lenniük, hogy a közönségre dobva ne jelentsenek balesetveszélyt.
Mindenesetre, ahogy azt egy, a napokban felkerült videó bizonyítja, nem teljesen veszély nélküli. A németországi Glücksgefühle Festivalon egy első sorban álló nőt úgy eltalált a dj egy tortával, hogy elveszítette az egyensúlyát, és eldőlt.
@marvinmalix @Steve Aoki 😂 #glücksgefühlefestival ♬ Originalton - Marvin Bosch
Szerencsére semmi baja nem lett végül, mosolyogva állt fel pár pillanattal később.
