Antiszemita vagyok.
Még nekem is szoknom kell a dolgot.
Legutóbb nyolc éve pontosították a zsidósághoz való hozzáállásomat.
Éjszaka volt, a Nappali Kávéház előtt dohányoztam, amikor egy Zoli nevű srác odalépett hozzám.
Gyűlöletpártot csinálok, és önre gondoltam, Jászberényi úr
– mondta.
Nem volt már friss. Mondjuk, én sem.
„Minek?” – kérdeztem.
„Hogy a szélsőségek ne a kormányra szavazzanak.”
„Eléggé vonalasodik a kormány. Előbb-utóbb betiltják a buzikat.”
„Mi vonalasabbak leszünk.”
„Hogyan?”
„Nézd, én zsidó vagyok, te muszlim vagy. Azt mondunk, amit akarunk. A pogromfelhívások hozzánk vonzzák majd az összes hulladékot.”
„És mit fogunk kezdeni velük?”
„Nem mindegy? Az a lényeg, hogy nem a kormányra szavaznak. Na, mit szólsz?”
„Hát, Zoli…” – mondtam, kissé ténferegve. „Sajnos nem tudok segíteni. Én szeretem a zsidókat.”
