Light

Audit fotóztak egy ötödik emeleti teraszon

Parkolónak nem túl hatékony, ha minden nap daruval kell le és felemelni, de akkor mégis mit keres a magasban?

A kínai állami hírügynökség riportere végül kiderítette, miután a kínai közösségi oldalakon terjedni kezdett a felvétel, amelyen egy Audi A8-ast lehet látni a kínai Lisui város egyik lakóházán, az ötödik emeleten lévő teraszon. Mint azt a riporter megtudta, a luxusautó túszként vesztegel a magasban.

A háztulajdonos nő elmondása szerint az autó a vejéé, aki több mint tízezer jüannal tartozik a családnak, és nem hajlandó kifizetni. A nő pedig úgy döntött, az autót csak akkor adja vissza, ha megkapja a pénzt.

A teraszra pedig azért került fel az autó, mert a kocsi kulcsai a vejnél vannak, és ha az utcán állna az autó, bármikor el tudna hajtani vele. „Egy nap a barátaival megjelent az éjszaka közepén, hogy elvigye, és egész este őriznem kellett” – mondta el a nő, aki ezután döntött úgy, hogy teraszon helyezi el az Audit. „Amint visszaadja a pénzt, visszaadom az autót” – közölte a nő.

Tartozási vita miatt ejtette túszul teraszán az Audit
Fotó: Weibo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik