A 31 éves tószegi lakos kerékpárjával a település felé tartott, amikor egy gépkocsi elsodorta, és emiatt az úttestre esett. A földön fekvő férfin ezután egy másik gépjármű áthajtott.
A biciklis a helyszínen meghalt – mondta el Pásztorné Kovács Ágnes, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A kerékpáros az eddigi információk szerint ittas volt, és bizonytalanul, “kacsázva”, az út szélétől beljebb kerekezett – tette hozzá.