Foci

Krónikus májgyulladás Kecskeméten

Horváth Ferenc, a KTE vezetőedzője szerint csapata a bíró miatt elkapta a betegséget.

A Kecskeméti TE nagy bravúrt végrehajtva tíz emberrel szerzett pontot a Haladás otthonában, ezzel folytatja jó szereplését tavasszal.

A lila-fehérek állták a szombathelyi rohamokat, de Szilasi játékvezető gyakran figyelmeztette a vendégeket sárga lappal. Tegyük hozzá, a legtöbbször jogosan. Rendkívül agresszíven játszott védekezésben a KTE, ugyanakkor Rajczi kiállítása nem ennek köszönhető, hanem a támadó ostobaságának.

Beállása után 13 perc alatt összeszedte fegyelmezetlensége miatt a két lapot, nem először állították ki. A KTE-t ugyanakkor az ezután bekapott gól nem törte össze, rögvest egyenlíteni tudtak Savic és Mogyorósi jóvoltából.

Horváth Ferenc ismét színes nyilatkozatot tett a meccs után: “Értékes egy pontot szereztünk, a Haladás a második félidőben ránk erőltette akaratát, nem láttam többet a mai találkozóban. Örülök, hogy volt tartása a csapatnak, jó közösséget bizonyítja az egyenlítés is. Krónikus májgyulladásban szenvedtek a játékosaim, mindenki besárgult, ilyen felfogásban nem lehet meccset vezetni.”

A Haladás vezetőedzője, Artner Tamás kritizálta a vendégek játékát: “Nehéz bármit mondani, a kihagyott tizenegyes, Ugari ziccere az első féldiőben, óriási lehetőségeket hagytunk ki szünet után is. Szerkezeti váltás jól működött, Gyurján cseréje is sokat lendített, sajnos a végén szerencsétlen gólt kaptunk. A csapat mindent megtett, néha igazságtalan a futball.”

Az igazság valahol a két vélemény között van.

Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik