Tudomány

Drámai mértéket ölt az óceánok savasodása

Az ipari forradalom óta zajló rendkívül gyors ütemű tengersavasodás összemérhető azokkal a folyamatokkal, amelyek a földtörténet során tömeges kihalási hullámokhoz vezettek.

Hans-Otto Pörtner állatfiziológus, az Alfred-Wegener Sark- és Tengerkutatási Intézet munkatársa a Die Welt című német napilapnak nyilatkozott. Közlése szerint az ipari forradalom kezdete óta a világtenger savassága átlagosan mintegy 30 százalékkal nőtt, ami a pH-skálán körülbelül 0,1 egységnek felel meg. A sarkok térségében nagyobb mértékű a savasodás, mint az Egyenlítő környékén.

Az óceán savasodását a légköri szén-dioxid-koncentráció emelkedése okozza, hiszen a víz feloldja az üvegházgázt, és szénsav képződik. Míg a globális felmelegedés és az üvegházgázok közötti kapcsolatot egyesek vitatják, addig a légköri karbonszint emelkedése és az óceánok savasodása közötti összefüggés vitathatatlan – hangsúlyozta a kutató a lap internetes kiadása szerint.

A savasodás számos tengeri élőlényre, sőt egész ökoszisztémákra káros hatással van. Elsősorban a mészképző élőlényeket érinti, így például nehezebbé teszi a kagylók, csigák, rákok és korallok szilárd burkának és vázának képződését.

A kutatók sokáig abban reménykedtek, hogy az óceánok hatalmas tárolóként részben elnyelik a légköri szén-dioxidot, s így legalábbis enyhítik annak éghajlati hatásait. “Aztán néhány évvel ezelőtt jött az aha-élmény, amikor világossá vált, milyen méreteket ölt és milyen következményekkel jár a savasodás” – idézte fel Pörtner.

A földtörténetben már többször is változott jelentősen a légköri szén-dioxid-koncentráció, ennek következtében pedig az óceánok vegyi összetétele. Ezeket olykor kihalási hullámok kísérték, mint például 55 vagy 250 millió évvel ezelőtt. A kiváltó ok mindig természetes – vulkáni tevékenység vagy éghajlatváltozás – volt. “A szén-dioxid itt más tényezőkkel együtt fejtette ki hatását, például szélsőséges hőmérsékletekkel vagy oxigénhiánnyal párosult” – magyarázta a kutató.

Pörtner szerint a lassabban végbemenő változások – így például a legutóbbi hideg és meleg periódus közötti átmenetben – valószínűleg lehetőséget hagytak a természetnek az alkalmazkodásra. “Az ipari forradalom óta végbemenő fejlemények azonban százszor ilyen gyorsan történtek” – hangsúlyozta.

A németországi Bremerhavenben jelenleg három európai kutatási projekt mintegy kétszáz kutatója vitatja meg az óceánok savasodásának következményeit. További információ a www.epoca-project.eu, a www.bioacid.de és a www.oceanacidification.org.uk honlapokon érhető el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik