Élő Belföld

Orbán az uniós vámmegállapodásról: „Nem akarok észt osztani Budapestről, de”

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály / MTI

Számolatlanul adja az utóbbi hetekben a különböző interjúkat a miniszterelnök, ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy a pénteket szokás szerint a közrádióban kezdje.

Orbán belengette: két akciótervre lesz szüksége Magyarországnak

Kénytelenek voltak ezzel foglalkozni már a mostani kormányinfón. Orbán úgy látja a Magyarországról az Egyesült Államokba irányuló termékek értéke összességében 11 milliárd dollárra rúghat. Erre jön még a 15 százalékos vám, ami az itthon működő cégeken csattan. Orbán szerint a kormány első dolga, hogy a lehető leghamarabb tárgyaljon  a válaszlépésekről, ezt a projektet Szijjártó Péter és Nagy Márton viszi.

Orbán szerint két akciótervet kell kidolgozni: egy munkahelyvédelmit és egy iparvédelmit, nehogy a vámok miatt embereket küldejnek el vagy egyenesen gyárakat zárjanak be.

Végül esett arról is szó, hogy az európai-amerikai vámmegállapodás egy skóciai golfpályán köttetett meg, a héten pedig egy Kínában járt uniós delegációt nem várt senki a repülőtéren. Orbán szerint mindez annak a bizonyítéka, hogy az uniós vezetők gyengék, nevetségesek, csak a szájuk nagy, kioktatnak mindenkit, de semmi tehetségük nincs, amikor cselekedni kellene, és utána még nekik áll feljebb, amikor kioktatnak mindenkit emberi jogokból.

„Ez nagyon kevés, ilyenkor szedni kell a sátorfát és haza kell menni” – üzent végül Brüsszelbe a kormányfő.

Orbán az uniós vámmegállapodásról: „Nem akarok észt osztani Budapestről, de”

Trump vámháborújáról, és az erről kötött uniós megállapodásról esik most pár szó. Orbán korábban többször hátrányosnak nevezte a 15 százalékos megállapodást, miközben azok az országok, amelyek nem tudtak megállapodni Washingtonnal, akár 50 százalékos vámokra is számíthatnak, és Európára is 30 százalék várt volna, ha nem sikerült megállapodni a Turmp-adminisztrációval. Ennek tükrében ez egy jó deal is lehetne, de Orbán világ életében „elutálja” ezt a fajta érvelési logikát, hogy „lehetett volna rosszabb is”.

Elég megnézni szerinte az EU-ból kilépett briteket, akik kisebb lakossággal is jobb üzletet kötöttek Trumppal. Orbán szerint ennek tükrében az európai vezetők kudarcot vallottak.

A kérdésre, hogy mi kellett volna a kedvezőbb megoldás eléréséhez, Orbán előbb azt mondta, nem akarja az észt osztani Budapestről, aztán elmondta, szerinte két dolog lett volna itt fontos: az időzítés, és az, hogy mit tartalmaz az ajánlat. Aztán hozott minderre egy kitekert ultis példát.

Orbán szerint Európának komolyabban kellett volna vennie Trumpot a hivatalba lépésekor, nem kellett volna kinevetni őt, és azt is komolyan kellett volna venni, hogy Trump ígéretet tett arra, hogy átrendezi a világgazdaságot. Márpedig szerinte Trump pontonként hajtja végig azokat az ígéreteket, amiket a választóknak tett.

„Ha nem hiszed el, csak rötyögsz ezen, hogy ha ha ha, akkor bajba kerülsz” – vonta le a következtetést a miniszterelnök, és itt kezdett el beszélni arról, hogy ő már február óta azt szorgalmazta, hogy Európa kezdeményezzen, ne álljunk úgy ott, mint „egy fagyott nyuszi”.

Orbán szerint egyébként Ursula von der Leyen olyan megállapodást kötött, olyan ügyekben, amihez neki semmi köze, például azzal kapcsolatban, hogy Európa Amerikából fog majd energiahordozókat vásárolni. Orbán itt emlékeztetett, hogy az EU nem egy ország, hanem tagállamai vannak, amelyeknek a miniszterelnökei nem hatalmazták fel von der Leyent, hogy ilyen megállapodásokat kössön. Orbán szerint mindent összevetve nem zárult le ezzel a megállapodással a vámháború, hanem az történt, hogy Európa elvesztette, az első csatát, és még toábbiakra is van kilátás, amiket szintén elveszít majd a kontinens.

„Amit ebben a megállapodásba el lehetett rontani szakmailag, minden el van rontva” – jelentette ki végül.

„Most a legfontosabb a családbarát kormányzás”

Orbán szerint a kormánynak mindig célokat kell megfogalmaznia, és a költségvetést ennek kell alárendelni. És szerinte a kormány legfontosabb céja most az kell, legyen, hogy családbarát kormányzást folytassanak. Erről szól a családbarát adóforradalom – mondta a kormányfő.

Orbán: egy hat hónap alatt lezajló adóforradalom első napjait éljük most

Miért éppen a közszolgáltatásban dolgozók számára lengettek be egy egyedi támogatási formát, miszerint évente kaphatnak nettó egymillió forintot lakáshitel törlesztésére vagy önerőre? Mint Orbán mondta, a magánszektor részére már korábban létrehoztak egy ilyen formát, úgy voltak vele, legyen a közszolgálati szektornak is.

Orbán szerint nem beszélünk a közszolgálatban dolgozókról eleget, ezért most róluk beszél. Szerinte a közszolgák ugyan pénzben élnek, de a munkájuk elsődleges célja nem a pénz, hanem az, hogy segítsenek valaki máson, hiszen az orvos sem azért operál meg valakit, hogy önmagának jó legyen. Orbán szerint az említett támogatási forma is túlmutat a pénzen, azt akarják közvetíteni, hogy a közsozlgáltatásban dolgozóknak megbecsülés jár.

Orbán szerint családbarát adóforradalom zajlik, hiszen a csed-et és a gyed-et adómentessé teszi a kormány, és a gyerekek után járó adókedvezményt is megduplázzák két lépésben. Ezek jönnek még hozzá a most tárgyalt támogatási formákhoz. Orbán azt hangsúlyozza, hogy a zivataros nemzetközi viszonyok között a magyar kormány nem megszorít, szemben a nyugati országokkal, hanem lehetőséget teremt az emberek és a családok számára. Utalt arra, hogy január 1-től az 1-2-3 gyermekeseknek még 50 százalékkal megnövelik az adókedvezményét, októbertől pedig szja-mentesek lesznek a háromgyerekes, januártól pedig a kétgyerekes édesanyák. Mindezt úgy foglalta össze, hogy egy „hat hónap alatt lezajló adóforradalom első napjait éljük most”.

Orbán szerint az Otthon Start nem löki az égbe a lakásárakat, a középosztályt hozzák helyzetbe

Az ördög a részletekben rejlik, ha pedig az ördög maga a bank, akkor a helyzet nagyon nem egyszerű – részletezte Orbán, hogy mennyi előkészület előzte meg az intézkedés tető alá hozását. Mint emlékezetett, ő már a februári évértékelőjén utalt erre a programra, amikor azt mondta, hogy áttörést akarnak elérni a lakhatástban.

Az előkészületek során Orbán szerint nagy vita volt arról, hogy legyen-e értékhatár a programban. Szerinte ha ez kimaradt volna, az az égbe lökhette volna a lakásárakat, így viszont ez nem fog megvalósulni. „Nem a luxuslakásokat meg a nagylakásokat fogja megdobni, ez inkább a középosztálynak teremt lehetőséget” – hangsúlyozta Orbán, aki épp emiatt fölzárkózási és nemzetépítési programként tekint a programra, ami a fiatalokat is ideköti majd.

A másik oldalról a kormány kap majd egy meglóduló ingatlanberuházási „bummot”, ami felpörgeti majd a gazdaságot és munkahelyek is létrejönnek majd.

„Összességében ez nemcsak megalapozott, de gazdaságilag ésszerű program” – fogalta össze.

Orbán: Van baj a világban

Ami a covid óta érzékelhető a miniszterelnök szerint, aki a fiatalok távlati kilátástalanságának témájával kezdi az interjút, erről átkötve az Otthon Start programra. Orbán a bizonytalanságok mellé teszi még a háborút, illetve Trump vámháborúját is némi meglepetésre. És a mesterséges intelligenciát is.

Ebben a helyzetben Orbán szerint minden segít, amihez egy fiatal oda tudja kötni az életét, össze tud állítani magának egy „néhány évre szóló élettervet”. Ebben próbálja őket segíteni a kormány a „lakásüggyel”. Orbán szerint a nyugati koncepció az, hogy keress eleget, és majd bérelsz valamit, az a lényeg, hogy az ember lakjon valahol. A magyar ember viszont Orbán szerint ebben is más, mert a magyar ember úgy gondolkodik, hogy „az én házam, az én váram”. Ráadásul akinek van ingatlana, az egy nemzeti közösségnek is része tulajdonosként.

„Ez egy lehetőség, ez egy ajánlat, fontolják meg, éljenek vele” – üzent végül a miniszterelnök a hitelfelvevőknek.

Sok minden történt egy hét alatt

A legutóbbi rádióinterjút Tusványosról sugározta a közmédia, egy nappal az előtt, hogy Orbán Viktor a fesztivál záró akkordjaként beszédet intézett a jobbára jobboldali, fideszes megjelenteknek. Ebben a beszédében jelentette be, hogy elindítja a Digitális Polgári Köröket, egy kevésbé harcias Harcosok Klubját azon emberek számára, akiknek nem való a harc, nem is akarnak harcolni, inkább csak csendben építenék az országot.

Szintén itt beszélt Orbán arról, hogy valami félrecsúszott a showbizniszben, és arról is, hogy a fideszes mérések szerint állítólag nagyon vezetnek a kormánypártok, 106 egyéni körzetből 80-at is besöpörnének.

A tegnapi kormányinfón időközben több információt is megosztott Gulyás Gergely az első lakásvásárlók támogatásáról szóló Otthon Start prgramról, aminek a hivatalos jogszabálya meg is jelent az éjszaka, ezekről a émákról biztosan beszél majd a miniszterelnök is.

Olvasói sztorik