Belföld

Buszos tragédia – egy halott, 30 sérült

Egy ember meghalt, 30 megsérült, amikor árokba borult egy menetrend szerinti autóbusz Nógrád megyében Szurdokpüspöki és Jobbágyi között.

A megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje azt mondta, a balesetet az okozta, hogy a busz vaddal ütközött.

Az egyik utas, egy 43 éves férfi halt meg. Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje elmondta: a helyszínrõl 30 sérültet szállítottak kórházba, közülük négyen súlyos sérüléseket szenvedtek.

Fotó: Komka Péter / MTI

Fotó: Komka Péter / MTI

Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház fõigazgatója azt mondta: a salgótarjáni kórházba 17 embert vittek be a mentõk, egyikük életveszélyes koponyasérülést szenvedett, õt a budapesti Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központba szállították. A sérültet folyamatos altatásban tartják – közölte a kórház központi intenzív osztályának vezetõje. Nagy László elmondta: a vizsgálatok még tartanak, a sérült súlyos, életveszélyes állapotban van.

A két súlyos sérült közül az egyik combcsont- és lábszártörést, a másik agyrázkódást szenvedett. További 14 utast végtagsérülésekkel kezelnek, és egyelõre megfigyelésre benn tartják õket a kórházban.

A 21-es fõúton történt buszbaleset sérültjei közül tizenkettõt vittek a hatvani kórházba. Zámbó László, az Albert Schweitzer Kórház ügyvezetõ igazgatója azt mondta: hét sérült ambuláns ellátásban részesült, öt embert vettek fel a traumatológiai osztályra, mindegyikük sérülése nyolc napon túl gyógyuló. Az õ
állapotuk kielégítõ, életveszélyes sérült nincs köztük.

A Salgótarjánból Budapestre tartó autóbusz vaddal ütközött reggel a 21-es fõúton Szurdokpüspöki és Jobbágyi között, a busz az ütközés következtében árokba hajtott és felborult.

Halálos buszbalesetek az elmúlt öt évben

2006. január 7. – Székesfehérvár közelében a 7-es úton hárman meghaltak és 18-an megsérültek, amikor a menetrend szerinti Volán-busz megcsúszott és árokba borult.

2006. február 25. – Budapesten a Ferihegyi repülõtérrõl a városcentrum felé haladó – többségében szerb utasokat szállító – emeletes busz a gyorsforgalmi úton egy magasságkorlátozó kapunak ütközött. A balesetben ketten meghaltak, 32-en megsérültek.

2007. június 16. – A Gyõr-Moson-Sopron megyei Beled község közelében árokba borult egy lengyel zarándokokat szállító autóbusz. A balesetben egy ember meghalt, 28-an megsérültek.

2007. július 13. – Budapesten, a régi Fóti úton egy menetrend szerint közlekedõ Volán-busz és egy személyautó ütközött össze. Ketten életüket vesztették, négyen megsérültek.

2007. július 19. – Csongrád megyében, Makó közelében a 43-as fõúton egy román állampolgárokat szállító turistabusz összeütközött az út bal oldalára áttért, személygépkocsikat szállító, német felségjelzésû trélerrel, majd a vasúti sínekre zuhant. A balesetnek 8 halálos áldozata és 18 sérültje volt.

2007. szeptember 12. – A Békés megyei Vésztõ és Bélmegyer között hárman meghaltak, 25-en súlyosan megsérültek, amikor a menetrend szerint közlekedõ távolsági autóbusz egy kanyarban felborult.

2007. november 18. – Budapesten a Hungária körúton egy szerzõdéses buszjárat a troli felsõ vezetékét tartó villanyoszlopnak ütközött. A balesetben sofõr a helyszínen meghalt, tizennégyen megsebesültek.

2008. szeptember 24. – A Tolna megyei Döbröközön egy Dombóvár felé tartó menetrend szerinti busz összeütközött egy kisteherautóval. A balesetben egy ember meghalt, heten megsérültek.

2008. november 3. – Egy ember meghalt, 15 megsérült, amikor a 34-es fõúton a menetrend szerinti, Tiszafüredre diákokat szállító autóbusz a város határától egy kilométerre belerohant egy álló kamionba.

2009. február 11. – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezõkövesd és Egerlövõ között felborult egy menetrend szerint közlekedõ Volán-autóbusz. A balesetben 1 ember meghalt, hatan megsérültek.

2009. július 7. – Egy ember meghalt, 16-an megsérültek, amikor a 43-as fõúton Kiszombornál összeütközött egy személygépkocsi és egy helyi járatú autóbusz.

2010. június 9. – Hét ember meghalt, amikor összeütközött egy rendõröket szállító busz és egy mikrobusz a 45-ös fõúton Szentes és Kunszentmárton között.

2010. november 12. – Egy ember meghalt, öten megsérültek, amikor frontálisan ütközött egy menetrend szerint közlekedõ autóbusz és egy személygépkocsi Tokaj és Tiszaladány között.

2010. december 3. – Három ember halt meg, amikor a 47-es úton az algyõi Tisza-híd elõtt egy nagy sebességgel haladó személyautó a vizes úton megcsúszva áttörte a szalagkorlátot és a szembõl érkezõ menetrend szerinti Volán-járatnak csapódott.

2011. június 21. – Hatan meghaltak, 26-an megsérültek az M70-es autóúton, amikor egy román autóbusz a Zala megyei Csörnyeföld közelében összeütközött egy Szlovénia felõl érkezõ kamionnal.

2011. június 23. – Egy ember meghalt, három megsérült, amikor a 4-es úton, Kenderes közelében összeütközött egy autóbusz és egy teherautó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik