Szórakozás

Még öt hónap van addig hátra, de egy anya már mindent előkészített karácsonyra

Az ajándékok becsomagolva, az édességek felhalmozva várnak egy szekrényben még öt hónapon át.

Egy nő annyira szereti a karácsonyt, hogy tulajdonképpen már mindent előkészített hozzá: felhalmozta már az ünnepi élelmiszereket, italokat, rágcsálnivalókat, ajándékokat – számolt be róla a Mirror.

A háromgyerekes anyuka, Char Chandler a TikTokon mutatta meg, hogy már a szekrényben várják becsomagolva az ajándékok és finomásgok, hogy úgy öt hónap múlva ki is nyissák őket.

A kommentelők közül többen nekiestek a nőnek, hogy ne már, még csak július van, még a nyarat élveznék ahelyett, hogy az ünnepi készülődés okozta stressz akárcsak eszükbe is jusson, mire Chandler azt válaszolta: „Tényleg nem értem, miért nem tudsz örülni annak, hogy valaki szeretné kimutatni a szeretetét, vagy miért nem görgetsz simán tovább?

Boldog vagyok, felkészült vagyok, nem kell rohannom és bajlódnom karácsony előtt.

Illetve egy kérdésre azt is elmondta, hogy egyedülálló szülő, és hogy a legjobbat adhassa a gyerekeinek, jó előre át kell gondolnia a költségeket, és hogy mit mikor érdemes megvásárolni.

Majd arról is beszámolt, hogy gyerekei – 14, 13 és 6 évesek – közül a legkisebb nem tud (még) a szekrény létezéséről.

Persze, például élelmiszerből nem szerzett be mindent, amit már igen (üdítők, chipsek, kekszek, különböző magvak, pillecukrok, csokik), annak hosszú a lejárati ideje.

@char.chandler Christmas in july..... why not?? Heres a sneak peak into my christmas cupboard. We have the summer holidays, eldest sons birthday, two holidays and disney in january meaning i need to spread the cost. Heres what ive got so far.... #christmastiktok #christmascountdown #christmas #xmas #christmasfyp #december #xmascountdown ♬ Rockin' Around The Christmas Tree - Brenda Lee

Ajánlott videó

Olvasói sztorik