Kultúra

Már megint egy zenélő filmsztár [heti zeneosztás]

Hugh Laurie után Jeff Bridges is lemezt készített, és van ingyenes EP-nk Wise Blood-tól, valamint mixtape-ünk is Curren$y-től.

Megvásárolható:
Jeff Bridges: Jeff Bridges

Jeff Bridgestől egyáltalán nem gyanús, sőt kifejezetten szimpatikus, hogy kiadott egy country-lemezt, mert ő már egészen biztosan tart ott az életben, hogy nyugodtan hódolhasson efféle hóbortoknak – és biztos az is, hogy ez tényleg hóbort a részéről, nem másodállás. Címnélküli albuma ennek ellenére nem részesült valami szívélyes fogadtatásban, sőt ki kell mondani, hogy kifejezetten rossz fogadtatásban részesült, mert igazán jó véleményt sehol nem hallani róla.

Ez mondjuk addig még érthető is, amíg valaki azt állítja, hogy semmi különleges nincs ebben a lemezben, mert tényleg nincs. Az viszont már túlzás, amit egyesek mondanak, hogy tudniillik Bridges „menőzni” akar ezzel a felvétellel, mert ennek bizony az ellenkezője igaz az albumra: átlagosnak éppen azért lehet nevezni, mert pont olyan country-anyag, amilyenből évente vagy száz megjelenik Amerikában, kizárólag az elhivatott közönség érdeklődésére építve.

Ez viszont azt is jelenti, hogy ha valamennyi vonzalom van az emberben a stílus iránt, és a nagy, autentikus előadók mellett a műfaj kommerszebb képviselőitől sem fordul fel azonnal a gyomra – ma már azért Európában is vannak talán így ezzel egy páran –, akkor Jeff Bridges is jó eséllyel indul nála. Sőt mi több, az ilyen kommersz lemezek között Bridgesé még a komolyabbak közé is tartozik, mert egészen dünnyögősre-hömmögősre van véve, és az alapvetően melankolikus hangulata sem konzumkesergés.

A színész főszereplésével készült Crazy Heart című film zenéjét is szerző T-Bone Burnettel a produceri székben persze ez a minimum, sőt csinált ő már ennél sokkal jobb lemezeket is, méghozzá nem keveset, szóval az is érthető, ha valaki csalódott. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez csak egy hóbort Bridges részéről, és ennek megfelelően is kell kezelni: egyszerű érdekességként. Annak pedig nem is rossz.

Meghallgatható:
Wise Blood: These Wings

Chris Laufman egy New York-i temetői dolgozó, de mi persze nem emiatt ismerjük, hanem azért, mert zenét is készít Wise Blood néven, és szerepelt a nemrég itt nálunk is bemutatott Stroked című Strokes tribute-lemezen. Műfajilag a manapság igen népszerű hálószobapop kategóriájába lehet sorolni azt, amit művel, tehát túl komolyan venni semmiképpen nem kell – de hát ilyen melegben amúgy sincs kedve az embernek túl komolyan venni a dolgokat, úgyhogy These Wings című EP-je pont időben jött, főleg annak fényében, hogy dallamérzéke azért van a fiúnak.

A bő negyedórás felvétel elején hallható, nyöszörgős énekkel kísért számokat mondjuk szokni kell, de a jelennél kábé két és fél évtizeddel hátrébbra kalibrált hangulat már ott is elviszi a produkciót, a végére pedig a kagyló közepére is bejutunk, és megtaláljuk a gyöngyöt a Penthouse Suit képében, ami egy perfekt popdal. Persze csak addig az, amíg le nem jár az egésznek a szavatossága, de hát mondom: meleg van, nem kell komolyan venni semmit.


Letölthető:
Curren$y: Verde Terrace

A New Orleans-i Curren$y alig pár hete jelenttette meg első majorkiadós nagylemezét, és még idén ki akarja adni a folytatást is, de közben még egy 40 perces, albumértékű mixtape-re is jutott ideje. A történet alapján most biztos mindenki egy munkamániás figurát képzel maga elé az ehhez illő zenével, ez azonban tévedés, ugyanis emberünk igen nyeglén legyezget a nyelvével, és származása ellenére zeneileg is egyértelműen a nyugati part felé húz a szíve.

Ez a stílus és a munkamánia azonban szerencsére nem zárják ki egymást, így azt is el lehet mondani a Verde Terrace-ról, hogy nemcsak hosszát tekintve, hanem minőségi szempontból is lemezértékű, ugyanis 14 tételéből egy sincs félvállról véve, és hiányzérzet sem marad a végighallgatása után. Ha úgy vesszük, ügyes trükk a kiadvány ingyenes megjelentetése, mert irányít némi pluszfigyelmet a pénzért beszerezhető albumra is, de amíg ilyen mixtape-eket dobál valaki díjmentesen, addig arra használja őket, amire csak szeretné.

A mixtape a DatPiff.com-ról tölthető le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik