Kultúra

Feloszlik a Faithless, de még fellép Budapesten

"A mostani európai turnét még végigcsináljuk" - jelentette be Maxi Jazz, a brit elektronikus csapat rappere.

“Tizenöt év együttzenélés és hat stúdióalbum után most jutottunk el addig a pontig, hogy ideje befejezni ezt a könyvet és visszatérni a könyvtárba” – fogalmazott Maxi Jazz, aki Sister Bliss billentyűssel és Rollo producerrel 1995-ben alapította napjaink egyik legnépszerűbb elektronikus formációját, amelyet hétfőn hetedszer, egyben utoljára láthat a magyar közönség a Papp László Budapest Sportarénában.

A Sziget fesztiválon öt alkalommal (1999, 2001, 2004, 2007, 2010) játszott a Faithless, de 2009-ben a tokaji Hegyalja fesztiválon is koncerteztek. A csapat utolsó fellépése április 8-án lesz Londonban.

A Faithless világszerte eddig 12 millió albumot adott el. Már az első stúdióalbum, az 1996-ban megjelent Reverence “bearanyozódott” Nagy-Britanniában, akárcsak a két évvel későbbi Sunday 8PM és aztán valamennyi későbbi lemez is. 2001-ben jött ki az Outrospective, majd 2004-ben a No Roots, 2006-ban pedig a To All New Arrivals következett. A Faithless utolsó albuma a tavaly először csak letöltésre elérhetővé tett The Dance.

A csapat legnagyobb slágerei közé tartozik a Salva Mea, az Insomnia, a God Is a DJ (az alábbi videón) és a We Came 1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik