Belföld

A bírók szerint átmeneti rendelkezések kellenek

A bírói nyugdíjkorhatár tekintetében bekövetkező változások hatályba lépéséhez és az ezt követően szükségessé váló intézkedések megtételéhez olyan átmeneti rendelkezések meghozatala szükséges, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás további zavartalan működését és orvosolják a bírói kar egy részét érintő hátrányos intézkedéseket - írta keddi közleményében a Magyar Bírói Egyesület.

A
szervezet – mint írta – korábbi álláspontját fenntartja, de tényként
kezeli, hogy az országgyűlés elfogadta az alaptörvényt. A Magyar Bírói
Egyesület, mint érdekképviseleti szervezet, kötelességének és
feladatának tekinti megfogalmazni kifogásait az új rendelkezések
fokozatos bevezetésének hiánya miatt – húzták alá. Hozzátették: az
alaptörvény e rendelkezései csak a sarkalatos törvényekben rögzített
egyéb nem mellőzhető szabályozással együtt felelnek meg az európai
értékrendnek, és csak így szolgálhatják az igazságszolgáltatás
hatékonyságának javítására irányuló erőfeszítéseket.

A Magyar Bírói Egyesület meggyőződése szerint „a nyugdíj korhatárra
vonatkozó új, immár alaptörvényi szintű rendelkezések – a nyugállományba
vonuló bírák méltányolható érdekeinek figyelembevételével – csak akkor
garantálják a nemzetközileg elfogadott és irányadó ajánlások
érvényesülését, ha a nyugdíjba kényszerülő bírák megfelelő
egzisztenciális védelemben részesülnek”.

A szervezet rámutatott: a
nyugdíjkorhatár csökkenése a bírói karban generációváltást is
eredményez. „A színvonalas és hatékony igazságszolgáltatás megköveteli,
hogy a legkiválóbb jogászok válasszák élethivatásul a bírói pályát, ami
indokolttá teszi a titkári és a bírói életpálya felülvizsgálatát is” –
írták.
A Magyar Bírói Egyesület – alapszabályában foglalt kötelezettsége
alapján – a bírák érdekében igényli a bírák helyzetét érintő
jogszabályok, így a sarkalatos törvények véleményezésében történő
részvételt – áll a közleményben.


A hétfőn elfogadott és január
1-jén hatályba lépő alaptörvény rögzíti, hogy a bírák – akik a jelenlegi
szabályok szerint 70 éves korukig dolgozhatnak – 30 éves koruktól az
általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatnak szolgálati
jogviszonyban. A nyugdíjkorhatár-betöltéssel megszűnő jogviszony
vonatkozik majd az ügyészekre is, akik eddig ugyancsak 70 éves korukig
végezhették munkájukat. A Kúria elnöke és a legfőbb ügyész ugyanakkor
mentesül az alól, hogy szolgálati jogviszonya az öregségi
nyugdíjkorhatár elérésekor az alaptörvény erejénél fogva megszűnjön.


Az
új alkotmánynak a nyugdíjkorhatár csökkentésére vonatkozó passzusát
csütörtökön közleményben bírálta a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése, az
Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, az öt ítélőtábla és tizenöt
megyei bíróság elnöke. Nyilatkozatukban felelőtlennek, átgondolatlannak
és szakmailag megalapozatlannak tartották a bírák nyugdíjba vonulásának
határidejét lecsökkenteni. A közlemény aláírói között nem szerepelt a
Bács-Kiskun, a Békés, a Pest és a Vas Megyei Bíróság, valamint a
Fővárosi Bíróság vezetője; utóbbi két intézménynek jelenleg nincs
elnöke. Ugyancsak tiltakozását fejezte ki pénteken a Magyar Bírói
Egyesület Pesti Központi Kerületi Bírósági Alapszervezete az alaptörvény
ezen része ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik