A 2009-es mozifilmben is szereplő gépszörny alsó tagozatos éveim egyik meghatározó alakja volt, lévén, hogy nála nagyobb király nem létezik: hat másik robotból áll össze (az egyik a bal lába, a másik a jobb karja stb.), akkora, mint a Mount Everest, és mindent legyalul. A párhuzam nem bonyolult: a Wu-Tang pontosan ugyanezt teszi a hiphopban, azaz egyesít egy rakás, önmagában is komoly fenyegetést jelentő MC-t, és időről-időre átrendezi a műfajt. Ilyesmi persze nem történik mindennap, sőt manapság már egyre ritkábban fordul elő, viszont az alkotóelemek két hadjárat között is aktívak, és külön-külön is igen hatékonyan formálják a stílus látképét.
Hogy GZA (a haveroknak csak Genius) melyik része a nagy egésznek, arról lehetne vitatkozni, de értelme nem volna. Az viszont biztos, hogy magánakcióit tekintve ő az egyik legfeltűnőbb alak, hiszen 1995-ös szólólemeze, a Liquid Swords a Wu-legendárium legfényesebb lapjaira tartozik, és bár a sikerét megismételnie azóta sem sikerült, nagy dobásai azért még voltak szépszerével – elég csak mondjuk a DJ Muggs-szal közös Grandmasters albumra gondolni. Ezt pedig a magyar közönség is láthatóan jól tudja, tegnap ugyanis a Dürer-kert nagyterme tele volt a szamurájfilm- és sakkrajongó géniusz első budapesti fellépésén.
Kezdés a zord hétköznapi időpontra való tekintettel 21 órakor – hirdették a plakátok, az évek meg a rutin ez alapján 23 órás érkezést diktáltak, amit betartva kiderült, hogy mindig van mit tanulni, ugyanis éjfélig még hazai DJ-k és MC-k hergelték a népet. Az Eminem-epigonoktól a nehézsúlyú hiphop-rajongókon át a hétköznapi érdeklődőkig igen sokféle embert felvonultató közönségből ezzel rengeteg magasba emelt, W-t formázó tenyeret és rendkívül hangos „Wu-Tang, Wu-Tang” kántálást sikerült kicsikarni, úgyhogy a mór megtette kötelességét, jöhetett a főnök. És jött is, bár nem akkora svunggal, de majdnem olyan hirtelen, mint két éve ugyanitt kollégája, a backstage-ből a színpad közepére ugró RZA: az egyik pillanatban még azt néztem, ki nyomja a lapockáim alá a táskáját a Liquid Swords intrójára, a másikban meg már ott állt a pódiumon GZA.
A csíkbajuszos géniusz elég nehezen megfejthető figura, a műsora alatt az agyam hátsó zugai végig azon dolgoztak, hogy rájöjjek, milyen filmszerepre született, de csak annyira jutottam, hogy valami tökéletes modorú és rendkívüli bölcsességű öltönyös úriembert kéne alakítania. Ahhoz mindenesetre ez is elég volt, hogy teljesen szürreálisnak hasson, ahogy okádja magából a szövegeket – habár az is igaz, hogy ez az (egyébként persze jó értelemben vett) okádás önmagában, látvány nélkül is elég meglepő volt, mert a lemezeken emberünk pont inkább a higgadt stílusáról ismert. Élő fellépésekre viszont többek között pont meglepődni jár az ember, úgyhogy nem is volt ezzel semmi baj.
Az agresszív hozzáállás amúgy nemcsak rá volt jellemző, az egész színpad olyan hangos és zajos volt, mint egy Dälek-buli, és ment az akciózás is: már rögtön az elején a Duel of the Iron Mic kiállásánál a teljes brigád a földre vágta magát, később a Crash Your Crew alatt pedig a közönségbe is bevetődtek. A Liquid Swords felidézése (Cold World, Shadowboxin’, 4th Chamber) mellett persze a heves wutangezésnek is meglett a jutalma. „Yes, yes y’all, yes, yes y’all, Budapest, kinek van meg a 36 Chambers album?” – hangzott a költői kérdés, mire nemcsak az összes kéz, de még konkrétan az album borítója is a levegőbe emelkedett, úgyhogy változott is azonnal a szlogen: „it’s Wu motherfucker”, és jött a Clan in da Front, a Wu-Tang Clan Ain’t Nuthing ta Fuck Wit meg a Reunited, GZA pedig a hiphop-mennybe ment.
Minthogy emberünk annyiban azért hű a higgadt és mértékletes imidzséhez, hogy nem nagyon szereti önmagát éltetni, és freestyle-ozni sem invitál senkit a közönségből a színpadra, mindezt sikerült letudni úgy 60-70 percben, és még így is maradt idő Ol’ Dirty Bastard előtt tisztelegni a Shimmy Shimmy Ya-val meg elővenni a The Message-t Grandmaster Flash-től. Erre én viszont panaszkodni nem tudok, mert úgy vagyok vele, hogy ha már egyszer valaki a hiphop-világ Transformerei közé tartozik, akkor inkább alakuljon át koncerten úthengerré, mintsem mondjuk felpimpelt Cadillac-ké, és szerintem ebben egyetért velem mindenki más is, aki ott volt. Ja, egyébként GZA szerint a budapesti volt az Európa-turné leghangosabb közönsége, szóval a meccs döntetlenre áll – visszavágó bármikor, akár a teljes Wu-Tang Clan ellen is.
