A „Lex Magyarnak” eleget téve július 10-én csütörtök este, határidő előtt a Tisza Párt mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát – jelentette be Magyar Péter, akinek bevallásáról itt írtunk.
A fideszes kétharmad áprilisban fogadta el a törvényt, ami a magyar EP-képviselőket arra kötelezi, hogy az európai vagyonnyilatkozatuk mellett a szigorúbb magyar változatot is készítsék el. A Lex Magyar szerint ha valaki hibázik, vagy eltitkol valamit a bevallásban, annak elvileg itthonról is megvonható lenne az EP-mandátuma.
Tarr Zoltánnak két jelentősebb vagyoneleme van, egy XVI. kerületi, 916 négyzetméteres telken álló 150 négyzetméteres családi házban 50 százalékot birtokol, és egy másik XIV. kerületi, 595 négyzetméteres házban egyharmad rész van az ő nevén. Van egy üzemképtelen 2018-as évjáratú BMW 225xe kocsija, 2025-ben pedig vásárolt egy használt, 4 éves Ford Kugát.
Tarr 174 ezer forint értékben birtokol értékpapírt, 643 ezer forint készpénze van, a bankszámláján pedig 401 ezer forint, illetve 6,3 millió forintnyi euró szerepel – utóbbinak része az EP biztosította költségtérítés és a napdíjak is.
Van még 350 ezer forint nyugdíjbiztosítása, lakásbiztosítása 109 millió forint értékben, rendelkezik továbbá körülbelül kétezer könyvvel, néhány „különösebb érték nélküli” festménnyel, három antik / bidermeier bútorral.
Banki tartozása 322 ezer forint, egy magánszemélynek hárommillió forinttal tartozik.
Kulja András egy IX. kerületi, 131 négyzetméteres lakást háromnegyed részben tulajdonol, és van egy 2016-os KIA Ceed autója.
Kuljának 130 ezer forintnyi készpénze, 493 ezer forintnyi befektetési jegye van, és 45 millió forintnak megfelelő összeg szerepel a számláján – ennek része az EP által biztosított költségkeret és napidíj. 28,7 millió forintos hitele is van.
A korábban a Meta jogtanácsosaként dolgozó Dávid Dórának az I. kerületben van egy 57 négyzetméteres lakása, amit ajándékozással szerzett, illetve Londonban, ahol élt, birtokol egy 56 négyzetméteres lakást. Balatonfenyvesen hatodrészben tulajdonosa egy hétvégi háznak.
A politikusnak jelentős megtakarításai vannak, főként fontban jegyzett értékpapírokban: ezek nagyjából 70 millió forintot tesznek ki, forintban pedig további 58 millió forintnyi. Emellett beszámol egy 240 millió forintos magánnyugdíjpénztári megtakarításról is. A fontban felvett lakáshitele viszont ennél is több: 252 millió forint.
A tiszás EP-képviselők vagyonnyilatkozatai a párt weboldalán olvashatóak.
