Belföld

Nem veszik a kastélyokat

Mintegy háromszáz, többségében leromlott állapotú kastély várja országszerte sorsa jobbra fordulását, ebben az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) is segítséget nyújt, és bár az érdeklődés folyamatos, a nyélbe ütött adásvételi szerződések száma elenyésző, főleg a karbantartási, felújítási költségek miatt - írja a pénteki Napi Gazdaság.

A napilapnak Gál Imre, a Magyar Tengerpart Ingatlanforgalmazó Bt. tulajdonosa elmondta: jelenleg is sok az érdeklődő, melyek között vannak külföldiek – franciák, angolok, skandinávok – is, de a zömük hazai, akik közül ez utóbbiak főleg üzleti célú hasznosításra keresik a kúriákat és kastélyokat. Persze akadnak olyanok is, akik kisebb kúriát szeretnének saját családi használatra.

A kínálati ár függ a helytől, az épület nagyságától, „minőségétől”, állagától. Jelenleg a cég portfóliójában közel 80 kastély és kúria szerepel, utóbbiak között akadnak mára szinte teljesen leromlott állapotú épületek akár már 4-5 millióért: ezeket az eredeti tervek alapján újjá lehet építeni, de számos jobb állapotú, 30-40 milliótól 100 millió forintig terjedő árú is akad. A kastélyok ennél drágábbak, de köztük is találni felújítandó olcsóbb és jó állagú, magasabb árú ingatlant.

Hasonlóak a tapasztalatai a kastélypiacról a székesfehérvári székhelyű Élvit Ingatlaniroda kommunikációs vezetőjének, Sinka Juditnak is. Úgy látja: jelenleg is számos külföldi és hazai érdeklődő akad, s egy-egy esetben konkrét ajánlattétel is történik, ám a finanszírozhatóság, illetve a műemlék jellegű épületek felújításának nehézségei időnként áthidalhatatlanok, ami gyakran meghiúsítja az adásvételt.

A hasznosítási céllal keresők többnyire idősek otthonát, kulturális és konferencia-központot, illetve egyéb turisztikai létesítmény kialakítását tűzik ki célul. Ehhez az Új Széchenyi Terv is segítséget nyújt, így több hazai, vásárolni szándékozó ügyfelük is bízik a pályázati támogatásban – állítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik