Kultúra

Székely Kriszta veszi át a Katona József Színház igazgatói posztját

Fotó: Mohos Márton
Fotó: Mohos Márton

A Katona József Színház rendezője, Székely Kriszta váltja jövőre az intézmény élén Máté Gábor igazgatót. Az már tavaly kiderült, hogy a színház vezetősége házon belülről érkező pályázót szeretne, Máté pedig Székelyt látná szívesen a társulat élén. Székely végül egyetlen pályázóként indult a posztért.

A tegnapi Fővárosi Közgyűlés meghallgatta Székelyt a terveiről, majd meg is szavazták a kinevezését, miután a szakmai bizottság is egyhangúlag támogatta azt. Mandátuma 2026. február 1-jétől 2031. január 31. napjáig terjedő időszakra szól.

Az idén hetvenéves Máté, aki 2011. február 1. óta vezeti az intézményt, 15. évadát zárta júniusban, és idén egyszerűen nem indult újra a pozícióért. Az évadzárón korábban elmondta, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az átadás-átvétel gördülékeny és zökkenőmentes legyen. Az eddigi egyeztetéseik a színház jövőjét illetően a legnagyobb egyetértésben zajlottak Székellyel.

Székely Kriszta 2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakos hallgatója volt, Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. 2015-től a Katona József Színház társulatának tagja, gyakorlati idejét is itt töltötte, 2022-től pedig tagja a színház Művészeti Tanácsnak is.

A Fővárosi Közgyűlés egyöntetű szavazattal döntött Kováts Adél pályázatáról is, aki további öt éven keresztül vezetheti a Radnóti Miklós Színházat, amelynek 32 éve tagja, 2016 februárjától pedig igazgatója is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik