Egy friss esettanulmányban egy 71 éves amerikai nő halálos agyi fertőzését mutatják be – írja a ScienceAlert. A megbetegedés azt követően alakult ki, hogy egy lakóautó tartályából származó csapvízzel öblítette ki az orrát.
Ezen, nem hivatalosan agyevő amőbának is nevezett mikroorganizmus az agyat megtámadva képes rendkívül veszélyes megbetegedést előidézni.
A faj meleg édesvizekben, így tavakban vagy akár gondozatlan úszómedencékben is jelen lehet, a fertőzések többsége úszás vagy egyéb vízi sportolás során történik. A megbetegedések alapvetően igen ritkák, lefolyásuk viszont nagyon súlyos: az 1962 és 2023 között az Egyesült Államokban regisztrált 164 esetből 160 halállal végződött.
Jelen esetben ugyanakkor nem sportolás, hanem orröblítés révén került be a kórokozó a szervezetbe: a nő a megbetegedés előtti négy napban is a lakókocsi víztartályából származó, nem forralt vízzel végezte a mosást. A páciens amőbafertőzés gyanújával került kórházba, utóbb pedig többször is rohamot kapott, nyolc nappal a tünetek jelentkezése után életét vesztette.
A kórokozót nem detektálták a tartályban, illetve a kemping vízellátó rendszerében, a mintákat azonban 23 nappal a lehetséges kitettség után gyűjtötték. Az viszont kiderült, hogy a vízben nem volt elegendő fertőtlenítőszer. Általános tanács, hogy orrmosást nem szabad csapvízzel végezni, erre csakis a desztillált vagy sterilizált víz alkalmas.
Az N. fowlerit az immunrendszer vagy a gyomorsavak általában semlegesítik, az orron keresztül ugyanakkor elérheti az agyat. A fertőzést követő 1-18 napon belül a betegek többsége meghal, a jellemző tünetek közé a fejfájás, láz, hányinger, hányás, nyaki merevség, zavartság, egyensúlyvesztés és hallucinációk tartozik.
