Szórakozás

Fájdalmas döntéséről vallott Angelina Jolie

A sztár részletesen mesélt arról, miért döntött úgy, hogy eltávolíttatja melleit.

Angelina Jolie kedden jelentette be, hogy kettős emlőeltávolításon esett át. A műtétre azért volt szükség, mert olyan hibás gént találtak a 37 éves színésznőnél, amely növeli a rák kialakulásának lehetőségét. Az orvosok úgy becsülték, hogy 87 százalék az esélye a mellrák és 50 százalék a petefészekrák kialakulására.

A sztár édesanyja egy évtizeden át harcolt a rákkal, mielőtt 56 éves korában meghalt. A színésznő közölte: biztosítani akarta a gyerekeit arról, hogy ugyanez a betegség őt nem fogja elvenni tőlük. Hozzátette, hogy a BRCA1 hibás gént hordozza, amely jelentősen növeli a mellrák és a petefészekrák kialakulásának kockázatát. Miután megtudta, hogy mivel nézhet szembe, úgy döntött, hogy aláveti magát a kettős melleltávolítás hosszú heteken át tartó, átfogó sebészi eljárásának.

A műtéti beavatkozás részleteit megosztva leírta, hogy február 2-án először a mellbimbók mögött húzódó tejcsatornák gyulladását zárták ki, és az eljárás során vérbőséget idéztek elő ezen a területen. A komoly operációra, a mellszövetek eltávolítására két héttel később került sor. „Olyan volt, mint egy sci-fi jelenet” – fogalmazott, és hozzáfűzte, hogy további kilenc hét elteltével egy harmadik műtéttel állították helyre a melleit és kapott mellimplantátumokat.

„Nem érzem magam kevésbé nőnek. Erősebbnek érzem magam, hogy ilyen komoly döntést hoztam, és ez semmilyen módon nem csökkenti a nőiességemet” – közölte.

Jolie ezután hálás szavakkal méltatta párja, Brad Pitt szeretetét és támogatását.

„Minden nőt, de különösen azokat, akiknek családjában előfordult a mell- vagy petefészekrák, arra akarok bátorítani, hogy tájékozódjon, és keresse azokat az orvosokat, akik segíteni tudnak, és hozzák meg az információkon alapuló döntésüket” – tanácsolta.

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek három saját gyermeke van, hármat pedig örökbe fogadtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik