Szórakozás

Elhunyt Angelina Jolie nagynénje

angelina-jolie(650x433)(1).jpg (angelina jolie, )
angelina-jolie(650x433)(1).jpg (angelina jolie, )

Mellrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje vasárnap, két héttel az után, hogy az amerikai filmsztár felfedte: tartva ugyanettől a daganatos betegségtől kettős emlőeltávolításon esett át.

A 61 éves Debbie Martin egy San Diego melletti kórházban halt meg. Az asszony Angeline Jolie édesanyjának volt a húga. Halálhíréről férje, Ron Martin tájékoztatta az AP hírügynökséget.

Ron Martin szerint feleségében is megtalálták ugyanazt a BRCA1 jelű gént, amely Jolie szervezetében van, de csak 2004-ben, miután kiderült, hogy mellrákban szenved.
“Ha tudtuk volna korábban, biztosan ugyanazt tettük volna, mint Angelina” – mondta a férj.

Angelina Jolie május közepén mondta el a The New York Times amerikai napilapnal, hogy kettős emlőeltávolításon, majd helyreállító műtéten esett át, miután a BRCA1 jelű gént mutatták ki nála. Orvosok szerint a 37 éves színésznő 87 százalékos valószínűséggel mellrákos lett volna, ha nem esik át a műtéten, illetve ötven százalékos esélye van annak, hogy petefészekrák fejlődik ki nála.

Angelina Jolie orvosa közölte, hogy a színésznő anyjának is mellrákja volt, de petefészekrákban hunyt el, anyai nagyanyjának pedig ugyancsak petefészekrákja volt, és ez erős bizonyítékul szolgált az öröklött, genetikus kockázatra, ami alapján a színésznő mindkét egészséges mellét eltávolíttatta, hogy megelőzze a betegség kialakulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik