Szórakozás

Esélylatolgatás: bekerülhet a döntőbe ByeAlex

ByeAlex(1)(210x140)(3).jpg (ByeAlex)
ByeAlex(1)(210x140)(3).jpg (ByeAlex)

Bár a „Kedvesem" itthon a mai napig megosztja a közönséget, a közvéleménykutatás szerint van esély a dobogós helyre. A legtöbben az egyéni stílus és a formabontó jelleg miatt voksolnának a filozófia szakon végzett előadóra.

Bár a malmői bloggerek nem a leghízelgőbben nyilatkoznak ByeAlex daláról, a „Kedvesem”-ről, a megkérdezettek 54 százaléka a dalt a legjobb húsz közé várja az Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít – áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.

A dalt ismerők mintegy tizede gondolja úgy, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet, és 28 százalék reménykedik a legjobb tízbe kerülésében. Nagyjából ugyanannyian gondolják, hogy a dal ott lesz az első húszban, mint ahányan ennél rosszabb helyezésre számítanak. Akiknek nagyon tetszik a „Kedvesem”, azoknak a 21 százaléka azt gondolja, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet – foglalja össze a felmérést az MTI.

„A helyezés a nézők szavazatán dől el, és a produkciók megítélése mellett sokat nyom a latban az egyes nemzetek közötti rokonszenv, valamint a külföldön élő hazaszavazók száma” – teszi hozzá méréseihez a GfK. Érdekesség, hogy a megkérdezettek közül sokan állították, nem a kedvencük a „Kedvesem”, ám A Dalban mégis azt juttatták volna tovább. Egyesek azért, mert a többi dalt még rosszabbnak találták, mások pedig formabontó jellege miatt szavaztak vagy szavaztak volna a szerzeményre.


Fotó: Facebook

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit kedden és csütörtökön rendezik Malmőben, a Magyarországot képviselő ByeAlex és a „Kedvesem” című dal a második elődöntőben hangzik el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik