Szórakozás

Nyilvánosan keresik Dér Heni utódját

Néhány hete beszédtéma magyar popkörökben az először pletykának tartott, majd a mindkét fél részéről megerősített információ, mely szerint Dér Heni a Sugarloaf énekesnője és a csapat, külön utakon folytatják tovább.

Mint megírtuk, Dér Heni néhány héttel ezelőtt kivált a Sugarloafból. A zenekar ebben a felállásban kilenc évet zenélt együtt, és nem túlzás azt állítani,hogy közösen is hatalmas sikereket érték el. Ezért is volt megdöbbentő, amikor Heni úgy döntött, mostantól kezdve szólókarrierje a fontosabb, arra kíván koncentrálni.

Fotó: Facebook

“A zenekar idén tizennyolc éves, vagyis most válik nagykorúvá, és úgy tűnik, hogy a felnőtté válás rögös útját neki is meg kell járni, de egy dolog biztos: lesz a zenekar húsz éves is, meg harminc is, megyünk tovább, zenélünk, és igyekszünk minél több szép pillanatot okozni a közönségnek, aki szeret minket. Pozitívan látom a jövőt, és azt gondolom, hogy minden okkal történik. A lehetőséget kell látnunk abban ami történt, és hiszünk benne, hogy a zenekar előtt olyan távlatok nyílnak, amiket nem is hittünk volna korábban. Ehhez persze meg kell találnunk azt az énekesnőt, akár énekest, aki méltó módon viszi tovább a Sugarloaf-sagát. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy nagyszabású válogatást szervezünk. Bárki jelentkezhet, aki úgy gondolja a zenekar frontembere lehetne. Nagyon fontos, hogy nem Dér Heni hasonmásokat keresünk, ezért is gondoltuk azt, hogy a fiúktól sem vesszük el a lehetőséget. Fontosnak tartjunk, hogy a jelentkező viszont tudjon énekelni, jól kommunikáljon és legyen kisugárzása” – mondta Tóth Szabi, aki hozzátette: az együttes Facebook-oldalán várják a jelentkezéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik