Csak az operatív működéshez szükséges létszámot tartják meg a Malévnél, a többieket elbocsátják, a létszám azonban ma még nem ismert – ismertette a rendkívüli vagyonfelügyelő. Limburger Lóránt, a cég megbízott vezérigazgatója hozzátette, hogy az elbocsátás nem érinti a leánycégeket. Az anyavállalat munkavállalói a januári béreket megkapják.
Azok az utasok, akik külföldön rekedtek úgy juthatnak Budapestre, ha másik légitársaságnál vesznek jegyet a visszaútra, hivatkozva a Malév leállására. Általában a légitársaságok kedvezményes jegyeket szoktak ilyen helyzetekben ajánlani – mondta. A számlát pedig itthon kell benyújtaniuk – mondta Limburger Lóránt.
Arra a kérdésre, hogy miért lehetett még csütörtökön délután is Malév jegyet vásárolni azt válaszolta: felelősen jártak el, “addig amíg van remény a működésre, el kell adni a jegyeket, a helyzet azonban éjszaka változott jelentősen”.