A hal (Corynopoma riisei) hímjeinek kopoltyúfedőjéből kinövő nyúlvány egyszersmind garantálja a párzási sikert, ugyanis abban a pillanatban, hogy a nőstény megpróbálja bekapni a vélt csemegét, a hím megtermékenyíti – írták a svédországi Uppsalai Egyetem kutatói a Current Biology című folyóiratban a Der Standard internetes kiadásának ismertetése szerint.
Ez a párzási stratégia magyarázatot ad arra, hogy miért különbözik annyira az egyes folyószakaszok hímjeinek csalija egymástól. Mutatja ugyanakkor azt is, hogy a környezeti körülmények hatással lehetnek az állatok fajon belül használt jeleire, és meg is változtathatják azt.
A hangyák aránya a folyószakasz függvényében 10 és 75 százalék között változik, az egyes szakaszok halpopulációi pedig alig vegyülnek egymással, így a csoporton belüli táplálékspektrum viszonylag állandó marad. A kutatók laboratóriumi kísérletekben igazolták, hogy a hangya-, illetve bogártáplálékhoz szokott nőstények minden esetben azt a csalit részesítették előnyben, amely megfelelt a fő táplálékuknak.
Az állatvilágban gyakran előfordul, hogy a hímek táplálékot utánzó csalival vonzzák magukhoz a nőstényeket. Az orchideaméhek hímjei nektártól roskadozó virágot, a víziatkák vízbe hullott rovar mozdulatait utánozzák. A tárcsás lazac azonban az első példa arra, hogy a módszert egy fajon belül a helyi körülményekhez alkalmazzák.
A mintegy hat centiméteres tárcsás lazac Venezuela és Trinidad folyóiban él, és a folyó mérete és a part menti növényzet függvényében vagy a belógó fákról leeső hangyákkal, vagy bogarakkal és rovarlárvákkal táplálkozik.
