Belföld

Befejeződött a roma újságírók képzése

Az Európai Bizottság magyar nagykövete szerint a program reményt, kitartást és jövőképet adhat a romáknak. Ősszel 10 újságíró utazik Brüsszelbe.

Tíz roma újságíró vett részt 2012 márciusától augusztus végéig abban a programban, amelynek során az Európai Unióról és a társadalmi integrációról bővítették ismereteiket. Emellett országos szerkesztőségekben dolgoztak, és csaknem kétszáz cikket, rádiós és televíziós anyagot készítettek. Ősszel az Európai Parlament – együttműködésben az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével – brüsszeli tanulmányútra hívja a program résztvevőit – hangzott el augusztus 30-án, budapesti sajtótájékoztatón.

A féléves projekt célja az volt, hogy támogassa a roma újságírói közösség megerősödését, és elősegítse az európai uniós ügyekről, illetve a társadalmi felzárkózásról szóló témák hangsúlyosabb megjelenését a hírmédiában.

„A programot egyértelműen sikeresnek és folytatásra érdemesnek tartjuk” – hangsúlyozta Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. A nagykövet hozzátette: „Az Európai Bizottság 2012 májusában értékelte a nemzeti romastratégiákat. Elismerte az eddigi eredményeket, de rámutatott, hogy komoly további erőfeszítésekre van szükség a romaintegráció megvalósításához szükséges források biztosítása és a hátrányos megkülönböztetés felszámolása érdekében.”

„A romák felzárkózását az egész társadalmat érintő kérdésként kell kezelni” – hangsúlyozta Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese. Hozzátette: hatékony és fenntartható programokra van szükség, amelyek végén a résztvevők álláshoz jutnak.

Móricz Ilona, a Független Médiaközpont igazgatója elmondta: „Reméljük, hogy a jövőben egyre több fiatal roma tehetség kerül be a hazai közszolgálati és magánmédia szerkesztőségeibe. A program során és azt követően is több fiatal szakember kapott munkát. Feladatunknak tekintjük, hogy ebben a jövőben is segítsük őket.”

Fiatal újságírók kaptak lehetőséget

A program résztvevőinek a Független Médiaközpont több mint 100 órás, elméleti és gyakorlati elemeket ötvöző felkészítést tartott 2012. március-augusztusban. A témák átfogták az Európai Unióval kapcsolatos és újságírói szempontból fontos ismereteket; az uniós és az ehhez illeszkedő magyarországi roma stratégiát, a társadalmi integráció kiemelt területeit. Külön előadássorozat foglalkozott a roma kultúrával, történettel és a releváns kutatásokkal, a roma újságírók szerepével.

A résztvevők számos találkozón és kerekasztal-beszélgetésen vettek részt a politika, a közélet, az egyházak és a kultúra neves képviselőivel. A program résztvevői heti legalább 16 órában szerkesztőségekben dolgoztak – híreket, tudósításokat, interjúkat és riportokat készítettek mentorok irányításával. Az újságírók a Duna Televízió, a Gazdasági Rádió, a Heti Válasz Online, a Hír24, a HVG, a Magyar Katolikus Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda, a Mandiner, a Népszabadság, a Népszava Online és az Origo szerkesztőségeiben gyarapították tapasztalataikat. A gyakorlati munka során március óta csaknem kétszáz írott hírt, tudósítást, riportot, valamint rádiós és televíziós anyagot készítettek, melyeket a szerkesztőségek publikáltak.

Balogh Mária, a programban részt vevő újságíró, a Hír24 munkatársa szerint az uniós program egy egyedülálló lehetőség, éppen ezért szerencsésnek tartja magát, hogy részt vehetett benne; és már izgatottan várja az októberi, brüsszeli utazást. “Nagyon hasznos volt számunkra az elmúlt hat hónap: rengeteg ismerettel gazdagodtunk, tájékozódtunk a világ dolgairól, kapcsolatokat építettünk ki és életre szóló élményeket szereztünk. Bízom benne, hogy idővel egyre több roma újságíró kap majd lehetőséget a hazai médiapiacon!”

Balogh Mária írásait – a többi közt – itt, itt és itt olvashatja!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik