Belföld

Miért fordul saját csecsemője ellen egy anya?

És hogyan vehető észre, ha a szülés után depressziós lesz a kismama. Segít a szakpszichológus és a védőnő.

Öt évet kapott az a dunakeszi nő, aki még 2009-ben, otthonában titokban, megszülte gyermekét majd megfojtotta a holttestet pedig fagyasztóládába rejtette. Ez csak egy eset az elmúlt évben elkövetett merényletek közül. De vajon mi vezet odáig, hogy ez bekövetkezzen.

Több tényező játszik közre abban, hogy egy anya véget vet gyereke életének. A szakember szerint általában azoknak a nőknek a fejébe fordul meg a gondolat, akik nem tudnak mit kezdeni az anyasággal. Nincsenek felkészülve az anyaság szerepére vagy éppen a szülés miatt kialakult depresszión nem tudnak túllépni.

Ezerből ezer

Szinte minden kismamánál – ezer nőből ezernél – észlelhető hangulatváltozás szülés után, ami gyakran vezet depresszióhoz – mondta Frank Zsuzsa az FN24-nek. A problémát az jelenti, hogy az anyák nem kérnek segítséget. Fontos, hogy a családtagok közül valaki támasza legyen az anyukának a kezdeti nehézségek legyűrésében.

Odgaard-Csizmadia Lídia a szülés utáni depresszióról

2006 óta élek Dániában, férjemmel és két gyermekemmel egy kedves, nyugodt kisvárosban. Második gyermekem körülbelül egy hónapos lehetett, amikor észrevettem, hogy, valami gond van a viselkedésemmel, félelmetes dühkitöréseim voltak, amiket természetesen lelkiismeret furdalás és önvád követett, hogy nem vagyok jó anya. Ilyenkor rendszeresen összeomlottam, és zokogva hívtam fel a férjemet a munkahelyén, hogy azonnal jöjjön haza. Később megkerestem a védőnőmet, aki egy kérdőív segítségével diagnosztizálta nálam a szülés utáni depressziót. Elmentem orvoshoz, és bekerültem egy speciális csoportterápiára. Ezeket a csoportokat Dániában speciálisan erre képzett védőnők vezetik, és különböző lazító technikákat próbálnak megtanítani.

Mindezek ellenére nehéz dolgom volt, mert az emberekben kétféle előítélet él a szülés utáni depresszióról. Az első, hogy biztos pszichopata vagyok, és veszélyes a gyermekeimre, akikhez nem is tudok kötődni. Ez nem igaz, sosem bántanám a gyerekeimet, és imádom őket. A másik: a depresszió egy divatos megnevezés, ne szórakozzak, szedjem össze magam. Ám az ember hiába akarja, nem tudja összeszedni magát. Mert nem arról van szó, hogy valaki szimplán csak fáradt, kialvatlan, vagy a gyerek sokat sírt.. Hanem az ember agya hirtelen kikapcsol, átveszi az uralmat valami félelmetes, valami pokoli, az ember egy nagyon sötét helyre kerül, nem lát kiutat a saját életéből, és meg akar halni. Sajnos a terápia ellenére nem lettem jobban, sőt öngyilkos gondolataim támadtak, így orvosom antidepresszánst írt fel. Ezt nehéz volt elfogadnom, de beláttam, hogy az agyamban lejátszódó hibás kémiai reakciókon nem fognak a beszélgetések önmagukban segíteni. Ettől valamennyire meg is könnyebbültem, először éreztem, hogy a depresszió nem az én hibám. Az antidepresszáns, amit szoptatás alatt is szabad szedni, tényleg segített a szélsőséges hangulatváltozásaimon, viszont mellékhatásként pánikrohamok jöttek. Ezeket megtanultam valamennyire kezelni és elkezdtem pszichológushoz járni. Még mindig szenvedek, de néha már látom a kiutat. Nagyon fontosnak tartom, hogyha egy édesanyának valami gondja van, ne féljen segítséget kérni!

Tünetek

Megelőzhető a tragédia, ha az anya és környezete időben észreveszi a jeleket, amik arra mutatnak, hogy nincs minden rendben. Például ahogy a fent említett Lídia példája is mutatja, a sírás, a dühkitörések arra utalnak, hogy az anya depresszióba esett. De a fokozott fáradékonyság, a figyelemösszpontosítás romlása, alvászavarok, a szexuális érdeklődés csökkenése, szorongás, megváltozott étvágy, reménytelenség és megfelelni képtelenség érzése is erre utal. Ekkor mindenképpen segítséget kell kérni, ha a körülmények mást nem engednek, akkor a családtagoktól, rokonoktól, barátoktól. Persze az lenne az ideális, ha a kiborulás előtt már beszélne valakinek a problémákról.

Házhoz megy

Frank Zsuzsa elmondta, hogy sok anya kér segítséget, ám a kismamáknak gyakran az is gondot okoz, hogy a kezelés idejére ki vigyázzon a gyerekre. Ezért a pszichológus házhoz megy. Tapasztalataim szerint sokszor elég egy egyórás beszélgetés. Elmondom, hogy ez természetes velejárója a szülésnek, attól kicsit megkönnyebbülhet. A cél, kideríteni, hogy, lehet segíteni az anyukának, mire van szüksége, mitől oldódhat a rossz hangulata.

Meggyőzőm őket, hogy pár hét elteltével el fog múlni az érzés, ami most „megkeseríti „az életét. Mindenkinek nehézséget okoz a hirtelen jött új életvitel. Az eddigi megszokott dolgok a feje tetejére állnak. A napi 24 órás műszakot nem könnyű elviselni, hiába a legszebb időszak is a nő életében. Ha szükséges akár a családtagokkal is leülök beszélni. Elmondom, hogy szükséges megbeszélni hol tud segíteni az anyának a baba nevelésében – mondta Frank Zsuzsa.

Mit kell tudni?

A szülés utáni hormonális elváltozások, az ösztrogén és a progeszteronszint hirtelen csökkenéséhez vezet, aminek következtében hangulatingadozáson esnek át az anyák. Többnyire ilyenkor úgynevezett gyermekágyi depresszió, ritka esetekben pedig gyermekágyi pszichózis alakul ki. Az utóbbi ezer anyából egy-kettőt érinti, ez esetben pszichotikus magatartás is kialakul.

A terhesség előtt meglévő depresszió is kialakíthat gyermekágyi depressziót. Ha a nőnek korábban depressziója volt, a terhesség során be kell számolnia erről az orvosának vagy a szülésznőnek. A gyermekvállalás és a terhesség okozta stressz is közreműködhet kialakításában. Ilyen feszültségforrások például a vajúdáskor és a szüléskor fellépő szövődmények, az alváshiány, az egyedüllét és a tehetetlenség érzése. Akiknek gyermekágyi depressziója alakul ki, annak általában a terhesség előtt is volt már valamilyen pszichés eltérése, vagy közeli rokonai között volt depressziós. A szociális támogatás hiánya és a házastársi viszály növeli a depresszió esélyét. Ez a jelenség nem csak az első gyerek világra hozásakor jelentkezet, hanem akár minden szüléskor.

Csecsemőgyilkosság

Gyermekágyi pszichózisban a depresszióhoz öngyilkossági vagy másra irányuló erőszakos gondolatok, hallucinációk, különös viselkedés társulhatnak. A gyermekágyi pszichózisban szenvedő anya néha a gyermekének is képes ártani. Akár hangokat is hallhat a fejében, ami arra készteti, hogy ölje meg a babáját. Persze nem mindig ez a betegség a felelős a nő tettéért. A szégyenérzet, ha például leányanyaként szül, vagy éppen olyan családba él ahol el kell titkolni, hogy terhes, a kilátástalanság vagy éppen a személyiség fejlődési zavarok is okozhatják a bűncselekmény bekövetkeztét.

Bár javarészt a rossz szociális helyzetben élő anyáknál fordul elő a gyerek megsemmisítésének gondolata, azért megemlítendő, hogy a jólszituált, megfelelő gazdasági helyzetbe élő nőknél is előfordult már a tragédia.

A statisztikai adatok szerint évente 10-13 alkalommal derül fény szándékolt csecsemőgyilkosságra, ám szakemberek szerint a titokban maradt esetek miatt a valós szám ennek körülbelül tízszerese lehet.

Védőnő szerepe

Akiknek nincs segítségük, azok – utolsó mentsvárként a  körzeti védőnőkhöz fordulhatnak. A védőnőket ugyanis kiképezték arra, hogy felismerjék és adott esetben tanácsokkal lássák el a depresszióba szenvedő anyákat. Ha szükséges akár a gyerekorvos vagy pszichológus elérhetőségét is biztosítaniuk kell. Idejük azonban nem mindig akad erre, mert túl vannak terhelve.

Vannak olyan falvak ahol nincs lehetőség internetezni. Pedig égetően nagy szükség lenne, rá- véli Zsuzsa, aki szerint akár egy fórum vagy egy szakoldal nagy segítséget és némi megoldást jelentene a hangulatingadozás, depresszió kilábalásához.

A hangulatingadozást észre tudjuk venni a  kismamákon már a várandóság alatt is. Ha ilyet tapasztalunk, leülünk megbeszélni az anyukával a gondokat és ha szükséges felvesszük a kapcsolatot a háziorvossal vagy az őt ellátó szülészorvossal- mondta a Hír24- nek Csordás Ágnes a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

Speciális tanfolyamot, ha nem is kapnak tanulmányaik során, de arra vonatkozó protokollt igen miként kell kiszűrni a hangulatingadozást. Általában minden anyukának megváltozik a kedélyállapota az első hat- hét során. A védőnők igyekeznek akkor is felkészíteni és túllendíteni  az édesanyákat kezdeti nehézségeken. Fontos megemlíteni, hogy jelenleg hiány van a védőnőkből, az országban az üres állások száma  250, ami azt jelenti, hogy 500 körzetben végeznek dupla munkát a védőnők. Így fenn áll az esély, hogy nem mindig tud az igényeknek megfelelően teljesíteni vagy odafigyelni egy-egy édesanyára a z akár két – három települést is ellátó védőnő- mondta Csordás Ágnes.

Szexuális felvilágosítás

Nem csak a gyilkosság vonatkozásában merül fel a szexuális felvilágosítás kérdésköre: a legtöbb szakember egyetért abban, hogy sem az iskola, sem a család nem nyújt időben megfelelő és életszerű felvilágosítást, így a tinédzserek nemcsak saját testük működését nem ismerik, hanem tanácstalanul és a szükséges információk nélkül sodródnak bele életük első szexuális tapasztalataiba – s teszik ezt egyre korábban. Ennek következtében nincsenek tisztában sem a fogamzásgátlás pontos lehetőségeivel, sem az esetleges nem kívánt terhesség következményeivel.

Frank Zsuzsa szerint is fontos, hogy időben akár már egy éves kortól tudatosan neveljük a gyerekünket az anyaságra. Akár azzal, hogy megtanítjuk, hogyan játsszon a babával. Hiszen a gondoskodás a megfelelő családmodell és az anyaság szerepének megtanításában a szülőknek is óriási szerepe van.

Gyermek klinikai szakpszichológus. 1995-ben angol nyelvtanári, majd 2001-ben pszichológia és pszichológus-szakfordító szakon végzett a Debreceni Egyetemen. Diplomaszerzés után két évig a debreceni Gyermek és Ifjúsági Ideggondozóban dolgozott. Miután Pestre
került, egy kisebb iskolapszichológusi kitérőt tett, majd négy évig dolgozott egy nevelési tanácsadóban. Jelenleg magánrendelésemen fogadja a pacienseit, 3-tól 20 éves korig. Gyermekkori pszichés, illetve nevelési problémák széles skálájával, illetve családterápiás tanácsadás keretében családokkal és párokkal is foglalkozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik