Belföld

Életet menthetnek a menedékhelyek

Mínusz 20 fok is lehet napokon belül, a hajléktalanszállók már most dugig vannak. Ha vannak.

Egyre többen az utcán

Budapesten öt nappali melegedőt működtet a Máltai Szeretetszolgálat. A budai oldalon fenntartott éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállások összesen 252 férőhellyel üzemelnek, ezen felül 43 további krízisférőhely nyílt – olvasható a szervezet közleményében.

A hajléktalanszállók kihasználtsága országosan 95, Budapesten 94 százalékos volt január 29-én este. A korábbi évek tapasztalatai alapján egy átlagos téli éjszakán, amikor a szállók csaknem teljes kihasználtsággal működnek, még legalább ezerötszáz ember tölti éjszakáit a budapesti közterületeken.

A KSH adatai alapján egyébként évente több százzal nő azoknak a száma, akik hajléktalanszállón töltik az éjszakákat. E gondozottak 1993-ban még 3578 voltak, számuk 2003-ra 6354-re nőtt, tavaly pedig 9175-re.

Grafika: MTI

Négy óra munka egy főzelékkonzervért Fehérváron

Székesfehérváron körülbelül 300 hajléktalan van – írja a Fehérvár24. A hajléktalanszállón 247 személyt tartanak nyilván, ezek közül 127-en kapnak szállást a Kríziskezelő Központban, az anyaotthonban, illetve az éjjeli menedékhelyen. 120 otthontalanról tudnak, akik a Fehérvár környéki erdőkben, fából, zsákokból eszkábált sátrakban húzzák meg magukat. Legalább hatvan személy van, akik helyüket változtatva csatornákban, elhagyatott épületben, lépcsőházakban élik életüket.

Fehérváron a Kríziskezelő Központ munkával szeretné a normális életbe visszavezetni a hajléktalanokat, ami nem mindig sül el jól. Éppen hétfőn – amikor a napi maximum -2 fok volt – dolgoztatták az erdő lakóit 4 órán keresztül szabadtéri szemétszedéssel, aminek ára egy-egy káposztafőzelékes konzerv volt. Nem biztos, hogy szerencsés, ha a hideg erdőből az ugyancsak hideg sportpályák környékére viszik a hajléktalanokat dolgozni.

Sokan szégyellik Nyíregyházán

Nyíregyházán a hajléktalanok ellátásáról az önkormányzattal több éve kötött megállapodás alapján az országos evangélikus egyház által működtetett Oltalom Szeretetszolgálat gondoskodik. Szerződéssel, de az utóbbi időben önkormányzati támogatás nélkül. Ha nem érkeznének lakossági felajánlások, illetve a csekély állami normatíva, amely szó szerint a fél fogára sem elég annak, aki a népkonyhán jut napi egyszeri meleg ételhez, akkor lehúzhatnák a rolót.

A szakemberek szerint a szabolcsi megyeszékhelyen 700-750 hajléktalan él, közülük 400-500-an szerepelnek a nyilvántartásban. A különbség abból fakad, hogy sokan nem szívesen vallják be, szégyellik azt, ami egyébként tény: nekik sincs hová menniük, őket sem várja senki haza. Lépcsőházakban, elhagyott, romos épületekben, fedett helyeken, sátrakban húzzák meg magukat éjszakára. Egy részük sosem találkozik a szolgálattal, míg 60-70 ember „kezét fogja a rendszer” – forró tea, takaró és zsíros kenyér formájában.


Otthon nélkül Nyíregyházán (Fotó: Miskolczi János)

Telt ház és kabátok Szegeden

Szegeden mintegy 5-600 hajléktalant tartanak számon – írja a Szeged24. A városban összesen 163 olyan férőhely van a szállókon, amely éjszakai pihenést biztosít – közölte a városi hajléktalan ellátó hálózat intézményvezetője. Simon Emőke elmondta: bár ez a szám kevésnek tűnik, a téli időszakban nincs olyan, hogy elutasítanának valakit, aki intézményi elhelyezést kér, gyorsan tudnak reagálni a növekvő létszámra.

A hajléktalanok segítésébe beszállt a helyi Mátrix Közhasznú Alapítvány is egy kampánnyal. Február első hetében mintegy ötszáz kabátot osztanak szét a rászorulók közt, amire várhatóan nagy szükség lesz, hiszen a meteorológusok egyre hidegebb időt jósolnak a következő napokra.

Mentális segítség Győrben

Győrben a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat Átmeneti Szállóján ágyneműt, zárható szekrényt, tisztálkodási, mosási, ételmelegítési lehetőség, érték- és csomagmegőrzést tudnak biztosítani a főként, de nem kizárólag megyei otthontalanoknak – írja a Győr24. Továbbá igény szerint szappant, törölközőt, borotvát és tisztítószer is kaphatnak az itt megszállók. Hetente háromszor alkalom nyílik orvosi vizsgálaton való részvételre. Ezen túl mentális segítséget, egyéni esetkezelést, valamint szociális ügyintézésben való segítséget szintén kaphatnak a rászorulók. A megyeszékhelyen a téli időszakban 330 otthontalant tudnak befogadni.

Drasztikus növekedés Pécsett

Míg néhány évvel ezelőtt közel 1000 pécsi hajléktalanról tudtak a baranyai megyeszékhelyen, addig a hajléktalanok ellátását Pécsett végző Támasz Alapítvány legutóbbi adatai szerint mára 1300 főre nőtt a szorult helyzetbe kerültek száma a városban. Ennek okait főként a munkahelyek megszűnésében, valamint a rezsiköltségek emelkedésében látja az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki szerint „a helyzet katasztrofális” – írja a Pécsma.hu. A segítségre szorulóknak 24 órás egészségügyi ügyelet keretében ellátást biztosítanak, sürgős esetben kórházba viszik az illetőt, mentőt hívnak hozzá.


Hajléktalantanya Fehérváron (Fotó: Nagy Zoltán Péter )

Összefogás vagy katasztrófa

A miniszterelnök tanácsadója összefogásra buzdít. Hegedűs Zsuzsa szociológus a honvédségtől elvárja, hogy felügyelt, fűtött, matracokkal felszerelt, orvosi ellátást és meleg teát biztosító sátrakat állítson fel a hajléktalanok lakta erdős területeken. Szintén a Hende-tárca kötelességének tartja, hogy átmenetileg akár laktanyákban is biztosítson helyet a rászorulóknak. A ferenceseket külön kiemelve az egyházakat arra szólítja fel, nyissák meg templomaikat az otthontalanok előtt. Az önkormányzatokat szintén felszólítja: közintézményekben biztosítsák a túlélést a hajléktalanok számára.

A belügyminiszter utasításai alapján megnyitják a tárca tulajdonában lévé épületeket – azokból alakítanak ki melegedőket. Ezen felül fokozottan ellenőrzik majd az időseket, elesetteket. A rendőröket is bevonják: ők a hajléktalanokat fogják figyelni illetve a tanyavilágban és zsáktelepüléseken élőket, illetve általában azokat, akik nem adnak életjelet magukról. A belügyminiszter a katasztrófavédelemnek felkészülést ajánl, a polgárőröktől és postásoktól pedig figyelmét kér.

Az Ökumenikus Segélyszervezet mindeközben megnyitja adományvonalát. A hideg miatt bajbajutottaknak a 1353-as számon lehet hívásonként 250 forinttal segíteni.

Készültség

A közútkezelőknél fokozott készültséget ígérnek. Összesen 474, úgynevezett „eszközhordozójuk” van, melyekre hóekét, sószórót, hómaró adaptereket lehet rögzíteni. Ezen kívül 161 rakodógépet és 110 hómarót tud munkára fogni a Magyar Közút, valamint 153 egyéb célgépet is. És ha ez mind nem lenne elég, akkor további szerződéses vállalkozókat is be tudnak vonni, ez adott esetben országosan mintegy 300 plusz gépet jelent.

A mentőszolgálat is készül a hétvégére. Ha hirtelen csúszóssá válnak az utak, az első néhány órában „ostromállapot” lehet a mentőknél. Győrfi Pál figyelmeztetett arra, hogy a kihűlés veszélye nem csak az utcán élőket fenyegeti, hiszen sokan fűtetlen helyiségekben, otthonukban fagynak meg. A szóvivő hangsúlyozza: a közhiedelemmel ellentétben ilyenkor alkoholt fogyasztani különösen veszélyes, mivel nem ellensúlyozza az alacsony hőmérséklet okozta veszélyeket, sőt, nagy mennyiségben megbéníthatja a szervezet hőtermelését. Az ital lényegében tehát elősegíti a test gyors és életveszélyes kihűlését.


Itt és ennyi hó várható (Forrás: Időkép)

Mínusz 20 fok, plusz 20 centi

Rég nem volt ilyen időjárás Magyarországon,még a farkasok is visszatértek. Kedd reggel Jósvafőn -16,9 fok volt, szerda hajnalra pedig még hidegebbet jósolnak. Bács-Kiskun, Csongrád, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ezeken a területeken extrém hideg várható, helyenként akár -20 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. A hétvégén pedig hatalmas havazás várható, 20-30 centis hóval.

A hétvége időjárása kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami 1987-ben élt át Európa. Az Időkép szerkesztői a Wetterzentrale oldalán fellelhető archívum és a mostani előrejelzések összevetésekor jelentős, úgynevezett „makroszinoptikus egyezőséget” találtak. Eszerint jó eséllyel lesz nagy havazás, bár ez még az utolsó pillanatokig változhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik